2p

Üzletemberként tartott előadást topmenedzsereknek pénteken délelőtt Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A nem mindennapi tanóra után a diákokat a kurzus jelentőségéről faggatta az mfor.hu.

A finanszírozás lényegtelen

[ajanlo=1287][igazitas=left/]A vezető hosszú távra tervez a Transelektrónál, s biztosra veszi, hogy vállalata is élvezi majd a megszerzett diploma előnyeit. Székely hozzátette, potenciális iparági vevők és partnerek is akadnak diáktársai között. Ám ő főként annak örül, hogy más szektorokba is betekintést nyerhet, ami teljesen új lehetőségeket nyithat meg saját vállalata előtt.

Az interjúalanyok között mindössze egy akadt, akinek vállalata teljes egészében finanszírozta tanulmányait. Kurucz Pál, a Vista Utazási Irodák ügyvezető igazgatója az mfor.hu-nak úgy nyilatkozott: ezen a szinten már nem szempont, hogy ki fizeti a képzést. Hosszú távon ugyanis lényegesen nagyobb a hozam, mint a befektetett összeg, s ezzel a cégek is tisztában vannak.

[ajanlo=1288][igazitas=right/]A TopMBA felmérése alapján a diákok elsősorban nemzetközi hírnév, másodsorban megtérülés alapján választanak MBA kurzusokat. A tanóra után megkérdezett vezetők kiemelték, egyikük sem számít magasabb fizetésre az Executive MBA diploma kézhezvétele után, noha a Financial Times rangsorának 16. helyén álló iskola diplomájával nemzetközi viszonylatban 126 ezer dollár körüli éves fizetéssel lehet számolni. A menedzsereket a megszerzett tudás motiválja, azt azonban elismerték, a papírral kiszélesednek a lehetőségek.

Istvánko Viktória

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!