2p

Kóka János, az SZDSZ elnöke az év végéig lemond a gazdasági és közlekedési miniszteri posztról. Ezt az SZDSZ elnöke pénteken jelentette be Budapesten.

A politikus elmondta, döntésének az a célja, hogy minden erejét a liberális párt megszervezésére tudja fordítani. Mint hozzátette, a pártelnökség mellett, ha az SZDSZ-frakció hozzájárul, a képviselőcsoport vezetését is szeretné átvenni. A törvényalkotási munka a következő időben nagyon nagy szereppel bír majd a reformok végrehajtásában - hangoztatta.

A miniszter elmondta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel már közölte döntését, ő azt elfogadta. Hozzátette: a kormányfővel abban is megállapodtak, hogy a koalíció stratégiai vezetését ellátó kormánykabinet munkájában továbbra is részt fog venni.

Kérdésre válaszolva Kóka János közölte: utódjáról még nincs döntés, de olyan személyt fog jelölni a tárca vezetésére, aki tudja folytatni a karakteres politikát; utódjáról megfelelő időben dönteni fog.

Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ tagsága támogatja-e a döntését, a pártelnök azt mondta, a szabad demokraták elfogadták, hogy most azt tartja jobbnak, ha minden erejével a pártra koncentrál, és közben a kormánykabinetben továbbra is részt vesz.

Arra a felvetésre, szerepet játszott-e döntésében az, hogy az elmúlt időszakban elég sok koalíciós konfliktus volt, az SZDSZ elnöke azt mondta: a szabad demokraták az elmúlt hónapokban határozottan kiálltak a reformok folytatása mellett. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb eredménye - folytatta -, hogy a koalíciós szerződést kiegészítették a reformok menetéről szóló melléklettel.

Kóka János megjegyezte, továbbra is kiváló a kapcsolata Gyurcsány Ferenccel, koalíciós partnerként szinte naponta egyeztetnek.

A pártelnök elmondta: döntését reggel az SZDSZ vidéki elnökeivel is közölte.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!