3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tizenkettedik alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított Gyurós Tibor díjat. 2009-ben az Év Informatikai Cégvezetője Dr. Kornai Gábor, az AAM Vezetési Informatikai Tanácsadó Zrt. elnöke, az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója pedig Kiss Sándor, a Sense/Net Kft. ügyvezető igazgatója lett. A díjakat Keresztesi János, az IVSZ elnöke, Baja Ferenc kormányzati informatikáért felelős kormánybiztos és Straub Elek, a bírálóbizottság elnöke, a Graphisoft Zrt. igazgatósági tagja adta át.

A neves gazdasági és informatikai szakemberekből, valamint napi- és hetilapok főszerkesztőiből álló zsűri az IKT szektor szakembereinek jelölései alapján választotta ki a pályázatot benyújtó szakemberek közül „Az Év Informatikai Cégvezetőjét” és „Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozóját”.

Az Év Informatikai Cégvezetője elismerést idén Dr. Kornai Gábor, az AAM Vezetési Informatika Tanácsadó Zrt. elnöke kapta, aki egyik alapítóként 1994 óta irányítja az AAM cégcsoportot. Az alapítástól eltelt 15 évben az AAM tízfős cégből egy közel 4,5 milliárd forintos éves árbevételt elérő, 220 főt foglalkoztató vállalkozássá fejlődött. A cégcsoport ma már 11 országban van jelen munkáival, 3 országban saját irodával, éves árbevételük 25%-át külföldi projektekből érik el.

Kornai Gábornak a cég fejlődésében kiemelkedő szerepe van: cégvezetőként elsődleges feladata a cégcsoport stratégiájának meghatározása. Különösen büszke arra, hogy 2006-2008-as stratégiai tervüket maradéktalanul sikerült végrehajtani. Szigorúan vett cégvezetői feladatain túl a vezetői társadalom tagjai számára mentorként és coachként is segítséget nyújt.

Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója címet Kiss Sándor, a Sense/Net Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el.  A fiatal szakember ötödmagával 1995-ben alapította az online, webes fejlesztésekre szakosodott céget.  A jelenleg 45 fős, 400 milliós éves árbevételű, vállalati tartalommenedzsment rendszereket fejlesztő cég a nyílt forráskódú közösségek erejére épít. Terméke - az egyetlen nyílt forráskódú .NET-es vállalati tartalommenedzsment rendszer - jelenleg a 6.0 verziónál tart. A dinamikusan fejlődő cég üzleti eredményeinek és dinamikus növekedésének elismeréseként 2000 óta négy alkalommal szerepelt a Deloitte "Technology Fast 50 Program in Central Europe" listáján.

2008 szeptembere a cég életében jelentős mérföldkő volt: felvásárolták a .NET platformon működő konkurenciájukat, az IVY Kft.-t. A sikeres akvizíció következtében a cég piaci pozíciói tovább erősödtek.

A Gyurós Tibor Díjról
A díjat az IVSZ 1997-ben alapította, tragikus repülőgép-balesetben elhunyt akkori elnöke, Gyurós Tibor emlékének szentelve. "Az Év Informatikai Vezetője" és "Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" pályázat mára az iparág szép hagyományává vált: a díjban minden évben olyan kiemelkedő szakemberek részesültek, akik kimagasló eredményességgel vezetik saját vállalatukat és tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárulnak a hazai informatika fejlődéséhez. A díjazottak közül számos informatikai szakember ma már nem csak hazánk, hanem a régió IKT iparágának aktív formálója és meghatározó alakja.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!