2p

Milliós nagyságrendű kenőpénzeken osztoztak, amiért cserébe bűnügyi információkat adtak ki arra jogosulatlanoknak.

Őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három hivatásos állományú tagját, egy helyi ügyészségi ügyészt és egy további személyt a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt - közölte a főügyészség kedden késő este az MTI-vel.

képünk illusztráció (MTI)

A közlemény szerint a Központi Nyomozó Főügyészség kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak milliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, melynek tagja volt a NAV három hivatásos állományú tagja, egy ügyvéd és egy helyi ügyészségi ügyész. A kifizetett jogtalan előnyért cserébe a csoport tagjai a működésük során megismert bűnügyi információkat szolgáltattak ki az arra jogosulatlan személyeknek, a büntetőeljárás alóli mentesülésük, vagy cselekményük enyhébb elbírálása érdekében - ismertették.

A Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai kedden 14 helyszínen tartottak házkutatást, ahol bizonyítékokat foglaltak le, hat embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük ötöt őrizetbe vettek.

Az őrizetbe vett ügyész és a NAV munkatársai a gyanúsítotti kihallgatásuk során panaszt jelentettek be a gyanúsítás ellen, és nem tettek vallomást.

Az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának törvényi büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

A főügyészség szerdán indítványozni fogja az őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését.

A nyomozás határideje 2017. július 16., az ügyben eddig kilenc gyanúsított van - tették hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!