2p

Kötelezővé tenné a Nemzetközi Közúti Fuvarozási Egyesület (IRU) által használt minősítési rendszert a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE). A cégek jelenleg önként jelentkeznek a minősítésért és eddig 52 busz kapott csillagot Magyarországon.

Százcsillagos

A rendszert az IRU 18 európai országban egységes elvek alapján dolgozta ki. A turista célra használható buszokat jelenleg egytől négy csillagig osztályozhatják. A minősítés egy évig érvényes, ami után meghosszabbítható.

A magyar fuvarozókat tömörítő szervezet azért tenné kötelezővé a minősítést, mert ezáltal az utazást szervezők garantált minőségű járműveket bérelhetnek, az utasok megbízhatóan tájékoztathatók az autóbuszok által nyújtott komfortról - mondta az MTI-nek Lepp László, az MKFE Személyszállítási Tanács Nemzeti Bizottságának elnöke. A turistabuszok osztályozásával áttekinthetővé és értékarányossá tehető a személyszállítási piac, amely erősítheti a tisztességes piaci magatartást - tette hozzá.

Az 52 eddig minősített magyar autóbusz közül 3 egycsillagos, 8 kettő, 37 három, míg 4 autóbusz négy csillagot kapott. A magyar cégek közül 19 minősített autóbusszal rendelkezik a Volánbusz Zrt., 15-tel az Áipli Busz Kft., 9-cel a Kunság Volán Zrt., 5-tel a Tisza Volán Zrt., 3-mal a Kreber Kft., míg 1 minősített autóbusszal bír Éberhardt György vállalkozó.

Emellett szeretnék az internet segítségével a rendszert elterjeszteni, minél kevesebb adminisztráció mellett. Az elnök kiemelte, hogy a minősítés a nem MKFE tagok részére is 25 ezer forint. Emlékeztetett arra, hogy az MKFE 2006. április elején írt alá egyezményt a minősítés használatáról a Magyar Turizmus Zrt.-vel és a Magyarországi Utazási Irodák Szövetségével.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!