2p

A világverseny költéseiről Seszták Miklós szervezőbizottsági elnök beszélt, aki szerint minden előkészület a tervezett ütemben halad.

32,9 milliárd forint a vizes vb szervezési költsége, ám ehhez még hozzájön a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA által kiszabott jogdíj is, így 38,6 milliárd forintra nő az összeg, mondta el Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a szervezőbizottság elnöke egy keddi sajtóbeszélgetésen. A közel 40 milliárdban olyan tételek is szerepelnek, mint például a versenyzők és sportvezetők, VIP-vendégek elszállásolása, a sportlétesítmények üzemeltetése, a doppingellenőrzések, a jegyértékesítési és jegyelőállítási költségek, valamint a nyitó és zárórendezvények is.

Seszták hozzátette, a világbajnokságra elkészülő fejlesztések értéke közel 92 milliárd forint, melyek túlnyomó része - közel 85 milliárd forint -  akkor is megvalósult volna, ha Magyarország nem rendez világbajnokságot, így ezek a miniszter szerin csak közvetve számítanak hozzá a világesemény költségeihez. Ilyen például a pesti alsórakpart, illetve a Margitsziget rekonstrukciója, vagy a Dagály-strand felújítása. A fejlesztési miniszter ide sorolta a Hajós és Széchy, valamint a Császár-Komjádi uszodák rekonstrukcióját is. A legnagyobb értékű beruházás a Duna Aréna és az ahhoz kapcsolódó minden költség - ez 41,637 milliárd forint.

Nekünk egy kicsit más szám jött ki a vébé összköltségére. A hivatalosan elérhető közbeszerzési dokumentumok alapján folyamatosan nyomon követjük a vizes vb költségeinek alakulását, eszerint a világverseny összköltége most már több mint 95 milliárd forint.

Seszták a várható bevételről is beszélt. A szervezőbizottság körülbelül 7-10 milliárd forintos bevétellel kalkulált, azonban ebben az összegben nincsenek benne azok a várható gazdasági eredmények, amelyet a világbajnokságra érkező szurkolók, sportolók magyarországi tartózkodása jelent majd. Jelezte, azért ilyen "szerény" ez a szám, mert "családbarát" világbajnokságot akarnak rendezni, olyan jegyárakkal, melyeknek köszönhetően reményeik szerint minden döntőre telt ház előtt kerül sor. Hozzátette, azt az imázsértéket, amelyet a világbajnokság jelent Magyarországnak, nem lehet számszerűsíteni.

via MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!