2p

A korábbinál operatívabb vezetést várnak el a MÁV-tól, ezért szűnik meg a kettős vezetés és kerültek új tagok az igazgatóságba - válaszolta Antali Károly az MTI kérdésre csütörtökön. A kormánybiztos a MÁV csoport helyzete kapcsán azt mondta, nem nevezi válságosnak, de kritikusnak igen.

A közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos azt követően mondta ezt, hogy a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) csütörtökön bejelentette: Heinczinger István vezérigazgató munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnik 2009. november 15-i hatállyal, feladatait pedig Andrási Miklós elnök-vezérigazgató veszi át.

Kicserélődik a MÁV Zrt. igazgatósága, amelynek tagjai: Derzsi András, aki korábban közlekedési miniszter is volt, Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, Mosóczi László, MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese és Nátrán Roland, aki a Pénzügyminisztérium pénzpolitikai osztályának vezetője.

Antali Károly azt mondta, hogy a MÁV csoport helyzetét nem nevezi válságosnak, de kritikusnak igen, és ezért vált szükségessé, hogy a jelenlegi vezetők kerüljenek az igazgatóságba. A kormánybiztos hozzátette: Heinczinger István felajánlotta lemondását az igazgatósági tagságról, amit a közlekedési miniszter elfogadott.

Az, hogy a MÁV vezetői az igazgatóságba kerültek hozzájárul a vasúttársaság átalakításával járó kockázatok csökkentéséhez. Antali Károly hangsúlyozta, hogy az igazgatóság tagjai elkötelezettek a csoport működésének hatékonyabbá és költségtakarékosabbá tétele iránt.

A kormánybiztos szólt arról is, hogy a 15 fős felügyelő bizottság létszámát is csökkenteni akarják, de ez egy hosszabb folyamat lesz. Heinczinger István az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni távozásának okairól.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!