Kuna Tibor cége milliárdos nagyságrendben szerződött az MVM-mel


Tavaly is nagy pénz volt a rendezvényszervezésben.

Tavaly év végén még arról panaszkodott a Simicska Lajos érdekeltségében lévő televízió, hogy a Magyar Villamos Művek honlapján csak 2017. március végéig érhetők el a társaság szerződései. Azóta frissült az adatbázis, felkerült a második és a harmadik negyedévi lista is. Amelyek azt bizonyítják, hogy Kuna Tibor cége nagyot kaszált az előző évben a villamos művek jóvoltából.

Kuna Tibor, a cég tulajdonosa

Kuna Tibor, a cég tulajdonosa 

A negyedik negyedévről még nem áll rendelkezésre információ, de annyit már el lehet mondani, hogy a Young and Partners Kft. 1 266 362 925 forint értékű szerződést biztosan kötött az előző évben az MVM-mel. A társaság negyedéves bontásban közzétett jelentései mindegyikében rögzítettek olyan kontraktust, amelyben az egyik szerződő fél az MVM volt, a másik a Young and Partners.

Ezekről a szerződéses összegekről van szó:

  • Első negyedév: 82 446 590 forint
  • Második negyedév: 526 654 228 forint
  • Harmadik negyedév: 655 262 107 forint

A szerződésekben közös, hogy egyaránt 2017. február 14-én léptek hatályba, és a 2017-es év végével jártak le. A megbízások rendezvények szervezésére, lebonyolítására szóltak.

Ha a negyedik negyedévben az előző három periódus átlagának megfelelő szerződési értéken rögzítettek megállapodást az MVM és a cég között, akkor éves összesítésben nagyjából 1,688 milliárd forint értékű üzletet köthetett a rendezvényszervezéssel foglalkozó cég. És ez csak 2017-re vonatkozik, mivel a Young and Partners – illetve a tulajdonos másik érdekeltsége, a Trinity International Communications Kft. - korábban is kiszámíthatóan jó partnere volt a villamos műveknek.

Korrigált az MVM!

Cikkünk miatt kijavította közleményeit az MVM - kevesebbre szerződtek, de még az is sok pénz

A cég tulajdonosa Kuna Tibor, akit a sajtóban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jó ismerősének szoktak titulálni. A cégadatok szerint tavaly áprilisban konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése lett a társaság fő tevékenysége.

A 2017-es évről értelemszerűen még nem áll rendelkezésre eredménykimutatás, de 2016-ban 2,4 milliárd forint volt a értékesítésük nettó árbevétele, míg egy évvel korábban 1,3 milliárd. Az adózás előtti eredményük 420 millió forint volt két éve. Osztalékot nem vettek fel a kiegészítő melléklet szerint. Akkor 46 fő volt az átlagos statisztikai létszámuk.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 


Olvasta már?



hirdetés
Az angolok és az oroszok is nagyon megszerették BudapestetAz angolok és az oroszok is nagyon megszerették Budapestet

A külföldi vendégek továbbra is nagyon odavannak Budapestért.

.
hirdetés
elrejt
 
.