1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szeptembertől a társaság tulajdonosi körébe is bekerült Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója – tudta meg a Világgazdaság.

Az információbiztonsággal és adatmentéssel foglalkozó cég alapítói és tulajdonosai Kürti Sándor és Kürti János a fiatal vezérigazgató eddig elért eredményei alapján hozták meg döntésüket.

A most már résztulajdonos-vezérigazgató 16 éve kezdte pályafutását a Kürtnél. Kezdetben technológiai vezetőként dolgozott, később az egyik ötletgazdája és kidolgozója volt a cég információbiztonsági portfóliójának, amely a társaság bevételeinek már meghatározó részét adja. A legfelsőbb vezetésbe 1998-ban került, mint kereskedelmi vezérigazgató-helyettes.

Vezérigazgatóvá 2004-ben nevezték ki, azóta az operatív irányításon kívül első számú alakítója a társaság fejlesztési és stratégiai koncepciójának is, számol be a Világgazdaság.

2007-ben Kmetty József lett az mfor.hu "Legjobb Főnök" szavazásának győztese.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!