2p

Tavaly nyár óta lassult a helyzet romlása az Európai Unió munkaerőpiacán, de a nemzetközi gazdasági válság hatásai még mindig egyértelműen érzékelhetők, különösen a fiatalok, a bevándorlók és az alacsonyabban képzettek körében - állapította meg az Európai Bizottság szerdán kiadott negyedéves foglalkoztatási figyelőjében.

Ez év elején egészen kis mértékben csökkent a munkanélküliségi ráta uniós átlagban, de az ifjabb korosztályban (15-24 év) még mindig nagyon magas, 20,6 százalék volt az állástalanok aránya.

A foglalkoztatás tavaly tavasz óta javult ugyan, de ez továbbra is főleg a részmunkaidős és ideiglenes állásoknak köszönhető - áll a jelentésben, amely emlékeztetett arra, hogy maga a gazdasági növekedés is törékeny maradt az uniós országokban.

A jelentés szerint még mindig nyilvánvaló a nemzetközi válság szociális hatása is. Az átlagemberek szociális szempontból nem éreztek érdemi javulást tavaly az egy évvel korábbi helyzethez képest.

Külön foglalkozott a jelentés ezúttal is több EU-tagország foglalkoztatási helyzetével. Magyarország esetében megállapította, hogy a közeljövőben a munkaerőpiacon nem várható gyors élénkülés, miután még januárban is nőtt a munkanélküliség, különösen a fiatalok körében. A jelentés arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a kormány nemrégiben bejelentett reformcsomagjának középpontjában a foglalkoztatási helyzet javítása áll.

A bizottság megerősítette, hogy Magyarországon idén - 11 százalék körül - stabilizálódhat a munkanélküliségi ráta, jövőre viszont 10,3 százalékra csökkenhet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!