2p

Baldauf László, a CBA elnöke hatvanévnyi munkában töltött idő után az év végével nyugdíja megy, az elnöki pozíciót 2016. január 1-től Lázár Vilmos tölti be, akinek a kinevezését a CBA tagsága egyhangúlag támogatta - közölte a CBA kedden.

Baldauf László, a magyar üzletlánc 75. életévében járó elnöke lemondását kedden a cég hivatalos taggyűlésén jelentette be, ahol örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg.

A közlemény felidézi, hogy 1992-ben tíz magyar magánkereskedő teremtette meg az alapját egy kölcsönös előnyökön alapuló beszerzési társulásnak, így jött létre a száz százalékban magyar tulajdonú CBA, amelyhez egyre több független élelmiszerkereskedő csatlakozott, és gyorsan szaporodtak a CBA logó alatt működő élelmiszerüzletek is.

A CBA 2001-től megkezdte a határon túli terjeszkedést, öt európai ország élelmiszerkereskedő nemzeti csoportjaival lépett társulási kapcsolatra, amelynek eredményeként ma már Bulgáriában, Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában egyre több CBA logóval fémjelzett üzlet várja a vásárlókat.

A kereskedelmi lánc 2005-ben Alsónémediben mintegy 30 ezer négyzetméter raktárkapacitással logisztikai- és irodaközpontot hozott létre, ami lehetővé teszi, hogy a CBA markánsan tudjon megjelenni a nemzetközi piacokon és nagy tételben tudja értékesíteni a kiváló minőségű magyar termékeket - írja közleményében az üzletlánc.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!