3p

Mert az Elios-ügyek idején a Közgép volt a cég tulajdonosa, mondja a miniszter. De ez nem a teljes igazság.

Az Elios Innovatív Zrt. ügyében született OLAF-jelentés (Európai Csalás Elleni Hivatal) nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen. Az OLAF-jelentés időzítése nem volt véletlen, kizárólag a kampánynak szól - mondta Lázár János sajtótájékoztatón. Hozzátette: a hódmezővásárhelyi közvilágítás-fejlesztés befejezése után hét-nyolc évvel az ügy a választási kampány miatt került elő, kizárólag azért foglalkoznak vele, mert a miniszterelnököt akarják belekeverni.

A hódmezővásárhelyi közvilágítási rendszer - az országban elsőként megvalósított - korszerűsítése kiválóan működő, a város számára energiamegtakarítást hozó, a lakosság számára jobb megvilágítást eredményező fejlesztés, melyre büszke lehet az önkormányzat - hangsúlyozta a politikus.

Lázár János egy Kormányinfón. (fotó: MTI)

Lázár János felidézte, polgármestersége idején Hódmezővásárhelyen 2008-ban 6700 közvilágítást szolgáló lámpatest működött. Az évente 100 millió forintba kerülő rendszer korszerűsítésétől a Démász elzárkózott. A Bajnai-kormány pályázata nyitott utat a fejlesztés előtt, amely a technológia megválasztását az önkormányzatokra bízta. Ekkor nem volt olyan cég, amely az országban korábban közterületen ledes közvilágítás-korszerűsítést valósított volna meg. A közbeszerzésen hárman indultak, köztük a Tungsram-Schréder Zrt. mintegy 800 millió forintos árajánlatával, az önkormányzat pedig a jelenleg Elios Innovatív Zrt.-nek hívott cég 577 millió forintos pályázatát fogadta el - ismertette a miniszter.

A nyertes vállalkozás beszállítójaként a ledes lámpatesteket a Tungsram gyártotta 340 millió forintért, ezzel a város jól járt - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: a tendert a közbeszerzési hatóság is vizsgálta. A hódmezővásárhelyi közvilágítás korszerűsítéséről igazságügyi szakértői jelentés készült, melyet az önkormányzat a honlapján nyilvánosságra hoz - tudatta a miniszter.

Az OLAF tavaly decemberben nyolc pontból álló technikai észrevételsort közölt az önkormányzattal, melyek a végső jelentésben nem szerepelnek. A teljes jelentésben felvetett - más településeket érintő - szabálysértések gyanújának egyik részéről az ügyészségnek, másik feléről az Európai Bizottságnak kell döntenie - mondta a politikus. Lázár János hangsúlyozta: a vizsgált időszakban a Közgép volt a cég tulajdonosa, és így - amennyiben az Európai Bizottság nettó korrekcióról dönt - a felelősséget is neki kell vállalnia.

A Közgép egyébként 2010-ben lett közvetett tulajdonosa az Eliosnak, ekkor Simicska Lajos még bőven Orbán Viktor szövetségese volt. Simicska cége aztán 2013 közepén kiszállt a vállalatból, és az OLAF-jelentés által vizsgált 35 gyanús beszerzés közül csak három esik a volt főoligarcha regálásának idejére. Tiborcznak az Elios 2009-es alapítását követő néhány hónapban, majd némi kihagyás után később, 2014 áprilisától 2015 áprilisáig volt tulajdonrésze az Eliosban, akkor szállt ki belőle, amikor megindultak a vizsgálatok első körei. A 2009 augusztusa és 2014 januárja közötti kérdéses időszkban azonban a miniszterelnöki vő a cég igazgatóság tagja volt. Nem csoda, hogy a neve vastagon szedett betűkkel került bele az unió csalásellenes hivatalának jelentésébe.

via MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!