2p

A Best Reisen Utazási Iroda Kft. pénteken felfüggesztette utazási tevékenységét - mondta Zám Tibor, az utazási cég vezetője az MTI-nek.

Az MTI eddigi információi szerint már a cég által üzemeltetett pénteki charterjáratot sem indították el.

Zám Tibor az MTI-nek azt ígérte, hogy hivatalos közleményt adnak ki, illetve az utasokat a Best Reisen honlapján értesítik.

A Best Reisen délután az MTI-hez eljuttatott közleménye kiemeli: az utazási cég augusztus 16-tól nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét. A Zám Tibor cégvezető által az MTI-hez megküldött ügyfél-tájékoztató című közleményükben rögzítik: "sajnálattal  tájékoztatjuk Önöket, hogy a Best Reisen 2013. augusztus 16. naptól nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét".

A cég azzal indokolta a lépést, hogy a magyar utazási piacot öt éve sújtó válság rendkívüli módon sújtotta az iparágat, így a Best Reisent is. A közlemény szerint az utazási irodának különösen nagy veszteségei keletkeztek az egyiptomi és tunéziai utazások terén, mivel 2011 januárja óta politikai válság sújtotta a két észak-afrikai desztinációt, amelyek tradicionálisan a legerősebb, forgalmuk többségét adó úti céljaik voltak.

A szűkülő piac, a csökkenő fizetőképes kereslet, a kiélezett konkurenciaharc és a folyamatos árháború nem teszi lehetővé a gazdaságos működést. A folyamatos működés pénzügyi feltételei már nem biztosíthatóak - olvasható a Best Reisen közleményében.

A Best Reisen által biztosított vagyoni letét összege 1,3 milliárd forint, amely fedezi a külföldön tartózkodó utasaik hazautaztatását és az el nem utazottak teljes kártérítését. "A biztosítótársasággal haladéktalanul felvesszük a kapcsolatot és minden szükséges információt, adatot, egyéb segítséget megadunk a helyzet megnyugtató rendezéséhez" - állítja az utazási cég közleménye. A Best Reisen arra kéri az utasait, hogy kárigényükkel mielőbb keressék meg a QBE Insourance (Europe) Limited magyarországi fióktelepe ügyfélszolgálatát (1143 Budapest, Stefánia u. 51., telefon (06-1)460 1400, e-mail: [email protected].)

A társaság Facebook oldala szerint már többen is arról számoltak be, hogy az irodából telefonon értesítették az utasokat, hogy a járatukat törölték és nem tudnak már elutazni. Ugyanitt egyébként tegnap előtt még akciós, last minute utat ajánlottak a lájkolóik figyelmébe.
 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!