2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Csak fél 9 körül indultak el az első járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, miután informatikai hiba miatt reggel megbénult a közlekedés.

Helyreállították a számítógépes rendszert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján, folyamatosan indulnak a reggeli járatok - közölte a Budapest Airport Zrt. helyettes szóvivője. Kurucz László elmondta: megkezdődött a poggyászfeltétel és a járatindítás. A nap folyamán az induló járatoknál előfordulhatnak még késések, illetve a poggyász később érhet célba. A Budapest Airport folyamatosan dolgozik a forgalom helyreállításán - tette hozzá.

A reptér helyettes szóvivője korábban azt közölte, nem indulnak a járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a 2-es terminál informatikai rendszerében történt hiba miatt. Kora reggel azt mondta Kurucz László, hogy nem indulnak a járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a 2-es terminál informatikai rendszerében történt hiba miatt, ezért késésekre lehet számítani.

Ezek a legbiztonságosabb európai légitársaságok - kattintásra galéria nyílik!

A Budapest Airport honlapján közzétett információk szerint a késés egyelőre tizenhárom járatot érint, az eredeti indulási időpont szerint 6 és 8 óra között induló járatok közül. Az érintett járatok között van két londoni, valamint egy-egy milánói, Tel Aviv-i, eindhoveni, brüsszeli, frankfurti, moszkvai, római, amszterdami, müncheni, párizsi és thesszaloniki. A 2A terminál előcsarnoka teljesen megtelt a várakozó utasokkal. Folyik az utasfelvétel; a tájékoztató táblák működnek ugyan, de a késő járatok új indulási időpontja csak néhány járatnál szerepelt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!