3p

Lekerült a napirendről a MÁV csoport szétbontása személyszállító és pályavasút cégre; a vasúttársaság a tervezetthez képest 29 milliárd forinttal mérsékelte 2009. évi veszteségét - olvasható Andrási Miklósnak, a MÁV elnök-vezérizgatójának kedden a Világgazdaságban megjelent interjújában.

A tervezett 64 milliárd helyett 35 milliárd forint volt tavaly a MÁV Zrt. vesztesége, de a javulás ellenére  vészesen csökken a társaság saját tőkéje, így az év végén állami szerepvállalásra lesz szükség. A megoldásról a pénzügyi és a közlekedési tárca szakemberei tárgyalnak. Az elnök-vezérigazgató megjegyezte, hogy a takarékosság mellett egy egyszeri tétel, 19 milliárd forint áfa-visszatérítés is mérsékelte a veszteséget.

Az idén 17 milliárd forint megtakarítást tervez a MÁV. Ebből hatmilliárd forintot  a vontatási költségek csökkentése tesz ki. Az áramot a tavalyinál 26,6 százalékkal olcsóbban vásárolja idén a társaság. Az utasforgalom évek óta csökkenő tendenciája - az elnök-vezérigazgató reményei szerint - ebben az évben megáll. A csökkenő áruszállítás miatt mérséklődött a pályahasználati díjbevétel. Andrási Miklós szerint a fontos az, hogy a nemzetközi forgalom ne kerülje el Magyarországot.

A társaság számára 2010-ben elégnek ígérkezik 40-45 milliárd forint pluszforrás hitelből és kötvényekből. A csoport további átalakításának megkezdéséhez  viszont 30-50 milliárd forintra lenne szükség. A személyszállítás és pályavasút szétválasztását előkészítette a menedzsment, de a megvalósítására nincs pénz. 

Az elnök-vezérigazgató a lapnak elmondta, hogy megfontolandó a későbbiekben az árufuvarozás újbóli felépítése, de nem feltétlenül a MÁV-on belül. Az áruszállításban különösen nagy előrelépés az lenne, ha Magyarországot szemelnék ki uniós tranzitállamnak a széles nyomtávú vasút  európai uniós kibővítésében gondolkozó kazah, orosz és kínai vasúttársaságok.    

A MÁV-START térségbeli versenyképességéről az elnök-vezérigazgató a Világgazdaságnak azt mondta: a személyszállítási piac megnyitásával a MÁV-START a Budapest-Bécs-München vonalra összpontosít. A magyar adottságok jók, sűrű a vasúthálózat, de jelentős fejlesztésekre van szükség. 

A regisztrációs jegy bevezetése segít a jegyárkedvezmények rendszerének újragondolásában, de ez már az új kormányra marad. Andrási Miklós szerint a szociális alapú helyett minél előbb az üzletpolitikai célú, például családi kedvezményt kellene bevezetni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!