2p

A luxustermékek egyik legnagyobb forgalmazója, a francia LVMH tulajdonrészt szerzett a U2 együttes frontembere, Bono által fémjelzett ruhamárkában, az Edunban.

Az ír énekes, Bono és felesége Ali Hewson 2005-ben alapította az úgynevezett fair trade elvek alapján működő divattermékeket gyártó és forgalmazó márkáját, az Edunt. A társaság az elmúlt években bebizonyította, hogy a beszállítókat nem kihasználó és kizsákmányoló módon, továbbá a környezetvédelmet szem előtt tartva is lehet sikeres egy ruházati cég. Igaz ebben minden bizonnyal elévülhetetlen érdemei voltak Bonónak, hiszen a rajongók egy része a sztár hatására vásárolta az Edun márkajelzésű termékeket.

Az LVMH, mely olyan globális luxusmárkák tulajdonosa, mint a táskáiról ismert Louis Vuitton, az egyik exkluzív női divatmárka, a Donna Karan, vagy a pezsgők csúcsának számító Moet Chandon. A felek a vételárat nem tették közzé, ahogy azt sem, hogy Bono és felesége pontosan milyen arányban maradt tulajdonos az Edunban. A felek közleménye szerint ugyanakkor az LVMH csak kisebbségi részesedést szerzett, írja a Brandrepublic.com.

Az ügylet kapcsán Bono azt hangoztatta, hogy az Edun, mint kezdő vállalkozás igen jól teljesített, ám a továbblépéshez egy tőkeerős, a divatvilágban erős pozíciókkal rendelkező partnerre volt szükség. Az LVMH belépésével pedig fel tudják gyorsítani a cég fejlődését.

A U2 sztárja ugyanakkor érdekelt maradt egy másik márkában, a Red nevűben. Ez utóbbi egy jótékonysági vállalkozás, az általuk értékesített termékek Afrikában az AIDS elleni küzdelmet szolgálják.

Az új partner vezetője, Bernard Arnault is elégedetten nyilatkozott, és azt bizonygatta, hogy az Edun eddigi eredményeit a jövőben erősíteni fogják.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!