4p

Egyre súlyosabb a turizmusban és a vendéglátásban kialakult munkaerőhiány az érdekképviseletek szerint, amelyek célzott megoldásokat, ágazati áfacsökkentést sürgettek egy szerdai szakmai konferencián. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) képviselői a képzési rendszer átalakítását, a belső kereslet élénkítését, és a költségek csökkentését emelték ki a lehetséges megoldások közül.

Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke a Munkatársat keresünk című munkaerő-piaci szakmai konferenciát megnyitó beszédében kiemelte, a turizmus-vendéglátásban kialakult munkaerőhiány esetenként már a szolgáltatás ellehetetlenüléséhez vezet. Az ágazat hozzájárulása a GDP-hez 9 százalék, súlya nagyobb a mezőgazdaságnál, minden 11. munkahely itt létesül, miközben a mezőgazdasághoz képest mostohagyereknek számít szavai szerint.

Az elnök a VIMOSZ, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), és a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság által szervezett tanácskozáson kifejtette: a dolgozók jövedelme mindössze a magyarországi átlagbér 60-70 százaléka, sokan a minimálbérért dolgoznak, magas a fluktuáció. Az elvándorlás - aminek fő célországai Ausztria, Németország a három vagy többszörös bérkülönbség miatt - megállításához magasabb bért kell adni a dolgozóknak, amihez pedig az ágazat jövedelmezőségét kell javítani - mondta. Ebben a megoldást a VIMOSZ szerint egyrészt a 27 százalékos áfa csökkentése jelentené az uniós átlag 9 százalékra. Továbbiak közé sorolta a foglalkoztatás terheinek csökkentését, a szakképzés megújítását, és a szakma vonzóvá tételét a fiatalok számára.

Odrobina László, az NGM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerint egész Európában problémát jelent a foglalkoztatás bővítése, a magyar munkaerőpiacon a munkanélküliség és munkaerőhiány egyszerre van jelen. Rámutatott: 2010 és 2014 között jelentősen, 11,6 százalékról 6,7 százalékra csökkent a munkanélküliség, és 54 százalékról 64 százalékra nőtt a foglalkoztatottság. Az ágazat az országos átlagnál jobb helyzetben van, a toborzási nehézségekkel küzdő cégek aránya az egészségügyben vagy a feldolgozóiparban a legrosszabb. A legkeresettebbnek a szakács, takarító, eladó vagy recepciós számít - sorolta.

Ugyanakkor van még teendő, egyebek mellett növelni kell a munkavállalási korú népesség aktivitását - mondta. A legnagyobb kihívásnak a képzelten, tartósan munkanélküli, munkatapasztalat nélküli vagy elavult szaktudással rendelkezők bevonását nevezte. Kiemelte: a szakképzési rendszer átalakítása lehet a megoldás a munkaerőpiaci problémára, a foglalkoztatottak létszámának az elmúlt években tapasztalt bővülése az ágazatban azt mutatja, hogy szükség van a szektorban további munkavállalók képzésére.

Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy az ágazatban nagyjából 400 ezren dolgoznak, becslések szerint a főszezonban közel félmillióan. Kormányzati cél, hogy a szakképzett munkaerő ne vándoroljon el. A belföldi turizmus jelentősége kiemelkedő: a vendégek 52 százalékát, a vendégéjszakák közel 49 százalékát adja, fontos bevételt, munkalehetőséget jelent a fővároson kívül. Szavai szerint a munkaerő megtartása érdekében az állam feladata a kereslet élénkítése, amivel az árak, majd azt követően a bérek is emelkedni tudnak. Erre szolgál a SZÉP-kártya, amivel idén szeptemberig 12 százalékkal többet, 65 milliárd forintot költöttek el. További megoldások közé sorolta a turisztikai kínálat fejlesztését döntően uniós forrásból, a kedvezőbb gazdálkodási környezet kialakítását, energiaárak csökkentését. Jelezte: a vendéglátóipari képzés reformjának keretében a tárca a szakmai szervezetekkel együttműködve új struktúrát alakított ki, folyamatban van az OKJ-módosítás, amiben egyebek között speciális szakképzéseket, mint diétás cukrász vagy élelmezésvezető vezetnek be.

Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke is az áfacsökkentés szükségessége mellett érvelt, de javaslataik között említette a vállalati terhek csökkentését vagy azt, hogy a TB járulék reálértékben ne növekedjen. Szintén úgy vélte, hogy az elvándorlás megállításához az oktatási rendszer az egyik kulcsterület, a megfelelő utánpótlás nevelésen vagy akár a hátrányos helyzetű rétegek integrálásán keresztül.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!