3p

A Roszatom orosz atomenergiaipari konszern tevékenységében prioritást élvez a helyi cégekkel való együttműködés, a jövőben magyar beszállítókkal is közösen dolgoznának a különböző atomerőművi projektjeik kivitelezésében - hangsúlyozta Ivan Dibov, az orosz állami konszern magyarországi irodáját működtető leányvállalat, a Rusatom Overseas alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: a Roszatom napokban megnyíló budapesti irodájának kiemelt feladata lesz a magyar partnerekkel való együttműködés hatékonyságának növelése, hamarosan közzéteszik a helyi beszállítók keresésére irányuló szándékukat, és terveik szerint a jövő év elején tárgyalnak a lehetőségekről a szóba jöhető magyar cégekkel.

Az alelnök hangsúlyozta: nemcsak magyarországi atomenergetikai beruházásban kapnának megbízást a magyar beszállítók, hanem a világ különböző részén épülő atomerőműveikben is, jelenleg Oroszországon kívül 19 blokk kivitelezésében vesznek részt.

A sajtótájékoztatón Ivo Kouklik, a Rusatom Overseas alelnöke hangsúlyozta, hogy a Roszatom stratégiájában a lokális szereplők feltárása és a velük való együttműködés kiemelt projekt. Csehországban például az ottani atomerőmű bővítésére kiírt tenderen a beadott ajánlatukban a cseh kivitelezők részaránya 70 százalékot tenne ki. Elsősorban tervező, építőipari, és gyártó cégekkel dolgoznak közösen. Egy kérdésre jelezte: nem változtatnak a csehországi atomerőmű bővítésére beadott ajánlatukon annak ellenére sem, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter az amerikai kivitelező mellett lobbizott.

Szintén kérdésre válaszolva Ivan Dibov közölte, hogy a paksi atomerőmű tenderen rész kívánnak venni, de a tenderezés előtt az ezzel kapcsolatos üzleti számításaikat nem hozzák nyilvánosságra, hasonlóan a konkurenciához. Hozzátette: számítanak rá, hogy a paksi bővítésre vonatkozó tender hamarosan megjelenik.

A Roszatom nemrégiben bejegyeztette globális hálózatának újabb irodáját, ezúttal Budapesten. A képviseletet a Roszatom marketing cége, a Rusatom Overseas Zrt. fióktelepe látja el.  A Rusatom Overseas Zrt.-t 2011-ben alapítottak az orosz nukleáris technológiák külföldi terjesztésének elősegítésére. A társaság eddig Ukrajnában, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Szingapúrban, Szlovákiában és Csehországban nyitott irodát.

A magyarországi iroda egyebek mellett felel az orosz atomipari vállalatok érdekeinek képviseletéért Magyarországon, illetve a magyar cégek bevonásáért a Roszatom globális beszállítói hálózatába.  A Roszatom atomenergetikai állami vállalatcsoport több mint 250 céget és tudományos szervezetet egyesít. Jelenleg a Roszatom 28 atomerőmű-blokkot épít, ebből 19 Oroszországon kívül.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!