2p

Magyar vállalatok bevonásával haladéktalanul megkezdi az egyeztetéseket a Déli Áramlattal kapcsolatos stratégiai együttműködés további formáiról az orosz és magyar fél - állapodott meg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter moszkvai tárgyalásán a Gazprom vezetőivel.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteki közleménye szerint a felek megerősítették elkötelezettségüket a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítése és a projekt közeljövőbeli tényleges megkezdése mellett is.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos szeptember 15-én rövid látogatást tett Moszkvában, ahol Alekszej Millerrel, a Gazprom-csoport elnök-vezérigazgatójával és Alekszandr Medvegyevvel, az energetikai óriásvállalat vezérigazgató-helyettesével tárgyalt.

Fellegi Tamás kifejtette, az Európai Unió tagjaként Magyarország támogatja a Nabucco projektet is.

A magyar kormány nevében üdvözölte az orosz, német, francia és holland cégek aktív közreműködésével megvalósuló Északi Áramlatot a  nemzeti fejlesztési miniszter csütörtöki moszkvai tárgyalásán, illetve azt a tényt, hogy a Déli Áramlat projektben szintén részt vesznek német, olasz és francia partnerek.

A közlemény alapján a megbeszélésen a felek áttekintették a magyar és a nemzetközi energiapiac helyzetét, a nemzetközi gazdasági válság hatását az energiaszektor működésére és jövőjére. Különös figyelmet szenteltek a Déli Áramlattal kapcsolatos kérdéseknek, valamint a hosszú távú stratégiai együttműködés lehetőségének.

A Gazprom vezetői hangsúlyozták a vállalat arra vonatkozó szándékát, hogy a Déli Áramlat több országot érintő megvalósítása mielőbb elkezdődjön, és 2015-től meginduljon a gázszállítás a régióba.

A közlemény szerint Fellegi Tamás a tárgyalásokon kiemelte, hogy a magyar kormány a kezdetektől elkötelezett a gázellátás diverzifikációja mellett, és támogat minden lehetőséget, amely növeli az ország energiaellátásának biztonságát, amivel gazdaságilag és politikailag is Magyarország érdekeit szolgálja.

A nemzeti fejlesztési miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelt gazdasági és stratégiai projektnek tekinti a Déli Áramlatot, amely jelentősen hozzájárul Magyarország és a projektben résztvevő magyar vállalatok regionális gázpiaci helyzetének erősödéséhez és a magyarországi gázellátás stabilitásának növekedéséhez.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!