2p

A Euroventures Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. egy társbefektetővel közösen 400 millió forint tőkét fektetett a Facebookon bevezetés alatt álló Triviador stratégiai kvízjáték fejlesztőjébe, a THX Games Tartalomfejlesztő Zrt.-be.

A játékfejlesztő közleménye szerint a befektető Andó Sándor társbefektetővel közösen tőkeemeléssel hajtotta végre a tranzakciót, a cég tőkéje így a duplájára nőtt.

A fejlesztő cég legismertebb magyarországi játéka a Honfoglaló, míg nemzetközi színtéren a Facebookra fejlesztett stratégiai kvízjátéka, a Triviador vált népszerűvé.

A közlemény idézi Tóth Zoltánt, a Euroventures igazgatóját, aki szerint a tőkebefektetés célja a játék nemzetközi terjeszkedésének elősegítése, illetve új játékok bevezetése.

Bihari Attila, a THX Games igazgatóságának elnöke elmondta: a Triviador oldalát alig több mint egy hónappal az indulást követően már 150-nél is több országból, havi 200.000 felhasználó látogatja. Hozzátette, hogy a Facebook több mint 750 milliós felhasználói bázisa óriási növekedési potenciált jelent a játék számára, amely jelenleg a hetedik helyen áll a közösségi oldalon futó kvízjátékok népszerűségi listáján.

A THX Gamesnak mintegy 20 ember dolgozik, a cégnek nincs lezárt üzleti éve.

A társaság üzleti modellje úgynevezett mikrotranzakciós modell, ami azt jelenti, hogy a játék ingyenes, de vannak extra szolgáltatások, lehetőségek, amelyeket meg lehet vásárolni kis összegekért. Mivel ezek valóban kis összegek, ezért hívják mikrotranzakciós modellnek.

A Euroventures Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. Közép-Kelet-Európa független kockázati tőkebefektetője. A cég 2009 óta kezeli az európai uniós Jeremie-program részeként létrejött Euroventures IV társbefektetési alapot (CIF), mely a Svájci-Magyar Együttműködési Program hozzájárulásával 7,1 milliárd forintra bővült. A Euroventures IV alap célja magyar közép- és kisvállalkozások - társbefektetők bevonásával történő - tőkefinanszírozása. Az alap futamideje 10 év, a befektetési periódus 2013. december 31-ig tart. A THX Games az Euroventures IV harmadik befektetése volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!