2p

Két éven belül Magyarországról irányítják a Rail Cargo Group teljes Ausztrián és Magyarországon kívüli irányvonat-szolgáltatását - írta pénteki számában a Világgazdaság Kovács Imrére, a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) igazgatóságának elnökére hivatkozva.

Kovács Imre elmondta: az idén pozíciói megerősítésén dolgozik a hazai vasúti áruszállítás 75-80 százalékát ellenőrző zrt., miután tavaly nagyjából hozta a tervezett eredményeket és túljutott a többéves reorganizáción.

Hozzátette, tavaly az osztrák anyavállalat tevékenységét, a főként nemzetközi irányvonatokat közlekedtető regionális leányvállalatán, a Rail Cargo Carrier-en (RCC) keresztül kiterjesztették Délkelet-Európára. A magyar szakemberek által Budapestről irányított RCC-nek már van romániai, bulgáriai és szlovákiai érdekeltsége, a horvátországi most várja az ottani vasútvállalati engedélyt.

Az igazgatóság elnöke úgy vélte: ezeket az eredményeket ismerte el a tulajdonos azzal, hogy a leányvállalat központja Budapesten van. Hozzátette: hamarosan ide kerül a ma még ausztriai ellenőrzésű szlovéniai irányvonat-leányvállalat, két éven belül pedig innen irányítják a Rail Cargo Group teljes Ausztrián és Magyarországon kívüli irányvonat-szolgáltatását.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!