2p

Az utolsó idei felmérés tanúsága szerint a magyar gazdaság növekedési üteme az idei és 2002-re várt lassulás után, 2003-ban ismét visszatér az öt százalékos növekedési ráta közelébe. Az elemzők 2003-ra adott előrejelzései szerint, az ország 4.6 százalékos éves gazdasági növekedési rátával és 4.3 százalékos inflációval fog az Európai Unió küszöbére érkezni.

Összevetve az egy évvel ezelőtti jóslatokkal azt, ami idén történt, a következőket állítják az elemzők: a gazdasági növekedés négy százalék alatt lesz, szemben a tavaly decemberi 5.09 százalékos konszenzus előrejelzéssel. A folyó fizetési mérleg hiánya viszont kevesebb, mint fele lesz az akkori 2.45 milliárd eurós várakozásnak. Ennek azonban vannak statisztikai okai is, mint például a deviza-euró átváltások miatt a ténylegesnél jobb eredményt mutató turisztikai ágazat.

1999. elejétől 2001. Első negyedévéig a cserearányok romlását figyelhettük meg - mondják az elemzők. Most azonban - az olajár és a gépkereskedelemben tapasztalható növekedés miatt - javuló tendenciát látunk.

Talán a legérdekesebb az infláció. Ha az éves átlagos értékét nézzük, a most várt 9.2 százalék viszonylag jelentősen a tavaly decemberben várt 8.56 százalékos érték felett lesz. A most decemberre prognosztizált 7.0 százalékos 12 hónapra visszatekintő infláció ugyanakkor szinte hajszálpontosan megegyezik az egy évvel ezelőttre ígért 7.1 százalékkal. Az MNB kéthetes betéti kamata pedig szintén csaknem az egy éve várt 9.5 százalékos szinten zárhatja 2001-et.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!