2p

Amilyen jól kezdte az évet a Skoda úgy lassult, majd fordult mínuszba az értékesítés.

A Skoda szeptemberben 93 600 autót adott el világszerte, amely 2,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mivel ezekben a számokban a dízelbotrány hatásai még nem érződhetnek, a visszaesés mögött a kínai, illetve még inkább az orosz piac tehető felelőssé.

Kínában ugyanis 4,2 százalékkal kevesebb, 23 800 kocsit tudtak előadni az első őszi hónapban, míg az orosz eladások 37 százalékkal, 4600-ra zuhantak. Ezen kívül nem teljesítettek jól Kelet-Európa országai sem, bár itt nem beszélhetünk nagy piacról: a 2900-as volumen 3,6 százalékos visszaesést jelent.

Nyugat-Európában, illetve a mi régiónkban 6,9, illetve 11,2 százalékos növekedést értek el. Hazánkban 900 kocsit adtak el, 28,4 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. (Szerk.: ezek a számok nem a forgalomba helyezésre vonatkoznak, azokat az adatokat a Jato és az ACEA adatbázisából szoktuk feldolgozni minden hónapban).

Kattintásra galéria nyílik!

A cég közleménye kiemeli, hogy az új Fabia 31, a Superb sedan pedig 122,1 (!) százalékos növekedést ért el Nyugat-Európában. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy ha megnézzük a modellek szerinti bontást, akkor kiderül, hogy Superbből összesen 6700 darab kelt el (globálisan, nem csak tőlünk nyugatra), 20,7 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ebből lehet sejteni, hogy milyen kereslet lesz a később bemutatott kombi iránt.

Maradva a modelleknél, a cégnél messze az Octavia a legnépszerűbb típus, a teljes értékesítés 39 százalékát teszi ki és 9 százalékkal kelt el több belőle, mint tavaly ilyenkor. Második a Fabia 21 százalékkal, amely most hasít 32,5 százalékkal adtak el belőle többet. A Rapid, bár volumenét tekintve fontos modell a cég számára, 30,4 százalékos mínuszban van.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!