3p

Még nem alakult ki azoknak a cégeknek a köre, amelyeket az Új Tulajdonosi Program keretében kíván a kormány tőzsdére vinni - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter. A szerdai sajtótájékoztatón elhangzottak alapján azonban úgy tűnik, hogy erre az MVM Zrt-nek (Magyar Villamossági Művek), a Szerencsejáték Rt.-nek, vagy a Magyar Postának van leginkább esélye. Mfor.hu beszámoló.

Március végére elkészül a lista

A Pénzügyminisztérium megbízta a Nemzeti Vagyon Kezelőt, hogy az idén március 31-ig végezze el az állami vagyon felmérést. Ennek keretében meghatározzák az állami tulajdon pontos értéket. Veres János elmondta, hogy jelenleg elméletileg 106 olyan cég van, amelynek esélye lehet a tőzsdére vitelre. Ezek közül 70 olyan, amely 100 százalékban állami tulajdonban van, míg 36-ban csak többségi tulajdonos az állam.

A miniszter úgy véli, hogy programban szereplő első cégek még az idén megjelenhetnek a tőzsdén. Bár a tőzsdére viteli folyamat időigényes, de van néhány olyan vállalat, amelynél a technikai nehézségek gyorsan megoldhatók. A kormánynak mindenesetre az a szándéka, hogy a következő években sorozatban fogja privatizálni a vállalatokat. 

A miniszter sem tartja kizártnak, hogy az MVM, a Szerencsejáték már az első körben bent lesz, de erről még nincs végleges döntés. Másrészt a cégek szabályozási környezetét is meg kell vizsgálni és a rájuk vonatkozó szabályokat is. Így például jelenleg a Szerencsejáték Rt. A 100 százalékban állami tulajdonba maradó cégek körébe tartozik. Veres János hangsúlyozta, hogy elvileg bármilyen vagyon elem szóba jöhet, egy kivétel a termőföld, amit nem kíván az állam semmilyen formába privatizálni.

Kisrészvényesek bevonásának mikéntjéről még nincs döntés

Az is szóba került a mai tájékoztatón, hogy az állam tőzsdére vitel céljából kialakít bizonyos cégeket. Több szakértő úgy véli, hogy egy tisztán ingatlan portfolióval rendelkező cégnek jó esélye lenne a részvénypiacon. A miniszter ezt sem tartotta kizártnak, és mindent a vagyonkezelő javaslatától tett függővé.

Arra sincs jelenleg pontos válasz, hogy miként jussanak tulajdonhoz a kisemberek. A 100 ezer forintos határ egy elméleti szám volt, de a pontos feltételek nem kerültek kialakításra. A költségvetés erre a célra nem kíván forrásokat biztosítani, mindössze  lehetővé teszi a részletfizetést. Másrészt olyan adókedvezményeket kíván biztosítani, amely arra ösztönzi a kisrészvényeseket, hogy közép-, vagy hosszú távban gondolkodjanak. Mindamellett fent kívánjak tartani a részvények forgalomképességét és ebben a tekintetben nem kívánnak korlátozásokkal élni.

A kormány azt is szeretné, hogy olyan cégek kerüljenek piacra, amelyek részvényeinek árfolyamában nagyok a lehetőségek, és van esély komolyabb árfolyam emelkedésre. De garanciát erre nem tud vállalni, tehát a részvényeseknek felelős döntést kell hozniuk.

Varga M István

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!