7p

Az e-business ugyan - elsősorban a tőzsdei események hatására - kicsit veszített korábbi varázsából, de a érdeklődés még mindig nem lankad iránta. Azonban most már a PR jellegű információdömpingbe kissé beleunva, inkább a gyakorlati oldalra kíváncsi a fenti témában tartott előadások, konferenciák közönsége. Az említett területtel foglakozó közelmúltbeli események - egy, a BKÁE Vezetőképző Intézete és a Central Europe Business Centre (CEBC) közös rendezésében tartott konferencia, majd azt követő panelbeszélgetés és az E&Y biztonságot és jogot érintő tájékoztatója - kapcsán készült összeállításban a gyakorlati, illetve a hazai fejlődést fékező kérdésekre igyekeztünk koncentrálni.

Megjelent a Business Online 2000-08-16 számában

Az e-business ugyan - elsősorban a tőzsdei események hatására - kicsit veszített korábbi varázsából, de a érdeklődés még mindig nem lankad iránta. Azonban most már a PR jellegű információdömpingbe kissé beleunva, inkább a gyakorlati oldalra kíváncsi a fenti témában tartott előadások, konferenciák közönsége. Az említett területtel foglakozó közelmúltbeli események - egy, a BKÁE Vezetőképző Intézete és a Central Europe Business Centre (CEBC) közös rendezésében tartott konferencia, majd azt követő panelbeszélgetés és az E&Y biztonságot és jogot érintő tájékoztatója - kapcsán készült összeállításban a gyakorlati, illetve a hazai fejlődést fékező kérdésekre igyekeztünk koncentrálni.

A május végén tartott, a "Lehetőség vagy kényszerpálya?" kérdésre választ kereső konferencia előadói között a kormányzati szféra, a felsőoktatás, a kutatás, a tanácsadás, valamint a piac szereplőit egyaránt megtaláljuk. A panelbeszélgetésen - amelynek moderátora az intézmény két rektorhelyettese, dr. Bögel György és dr. Huszty Anna volt - a szakmát művelő felsővezetők, illetve szakértők tapasztalataival lett teljesebb a résztvevők "tudásbázisa".

Felzárkóztatás kormánymódra

A Széchenyi-tervhez kapcsolódó információs gazdaságfejlesztési elképzeléseket Vargáné Csorba Éva, a GM főosztályvezetője ismertette. Szerinte a globális társadalmat jellemző tudás alapú hálózati gazdaság és az információs társadalom alatt valójában az információ birtoklását, az ennek alapján történő termelést, illetve a keletkezett vagy megszerzett tudás értékesítését kell érteni. Ahhoz azonban, hogy e fikcióból valóság legyen, elsősorban a globális társadalom egységét képező információs régiókat kellene fejleszteni.

A prioritásokat viszonylag egységesen kezelő Széchenyi-tervben olyan kérdésekre (is) keresik a választ, hogy miképpen lehet az információkhoz hozzájutni, s ehhez milyen technológiai fejlesztések szükségesek. Ide tartozik többek között az elektronikus könyvtárak, a teleházak, a tudásbázisok létrehozásának és működtetésének kérdése, vagy például az idegen nyelvi fordítóközpontok témaköre is. Kiemelt figyelemmel kell kezelni a globalizáció kapcsán különösen veszélyeztetett kis- és középvállalkozásokat. Ezek talpon maradására és fejlesztésére virtuális összekacsolásuk az egyik lehetőség. A nemzetközi és nemzeti e-gazdaság kialakítását érintő konkrét programok közül a logisztikai és a törvényalkotási - nevezetesen az elektronikus aláírás bevezetésével foglalkozó - projekteket, az elektronikus kereskedelemmel, valamint az intelligens régiókkal kapcsolatos kormányzati programot említette a GM főosztályvezetője.

Potenciális munkahely

A 2000 januárjában a Gazdasági Minisztérium által meghirdetett, a MVA koordinálásával folyó integrátori beszállítói program a többnyire multinacionális vállalkozások, mint például a GE Lighting, az Audi, a Suzuki, a General Motors, köré koncentrálódott elsődleges és másodlagos beszállítók körét érinti. Olyan - a Széchenyi-tervben is megjelenő, s így a kormány által a korábbi 1,5 milliárd helyett körülbelül 18-20 milliárd forinttal támogatott -, a hazai beszállítók fejlesztését szolgáló információs és integrációs beszállítói központok létrehozásáról van szó, amelyek jól illeszkednek majd a clustereknek nevezett, nagyvállalatok körül szerveződő termelési együttműködésekbe.

"Az 1998-ban megkezdett beszállítói program a multik körül már működő beszállítói körökre - problémáik, kondícióik megismerésére - helyezi a hangsúlyt" - mondja Becskeházi Attila lapunknak adott interjújában. "Nekik, beszállítókká válva, folyamatosan meg kell felelniük a nemzetközi standardoknak, s követniük kell a multik termékfejlesztéseit. Egyes beszállítók helyett valójában azok hálózatáról beszélhetünk. A kiindulópont azonban mindig a nagyvállalat elvárás- és normarendszere, s nem a kisvállalkozóé.
Így például a csaknem 2500 magyar beszállítóval dolgozó GE Lighting, hogy megismerje a körülötte lévő beszállítói kör állapotát, minősítést, ratinget, sőt pénzügyi ratinget készíttet. Így ez lesz - nemcsak a GE esetében - az integrátori beszállítói program egyik központi projektje. A minősítés a kisvállalkozó számára is hasznos lesz, hiszen így arra is választ kap, milyen eséllyel pályázhat a forrásokért. Ha nincs esélye, megtudhatja, mit és hogyan kell javítania annak érdekében, hogy sikerrel pályázhasson."

"Az idén létrejövő hét információs és integrációs központban a kis- és középvállalkozások alkotta beszállítói réteg információhoz jutását elősegítő információs brókereket szeretnénk alkalmazni. Ezek a központok egyben az elektronikus gazdaság helyi, térségi központjai is lesznek, hiszen a beszerzések 20-30%-a már a közeljövőben internetplatformra helyeződik, s ez az arány évről évre emelkedni fog. Ezért én az információs brókereket nem csupán az információk adásvételét intéző embereknek képzelem. Ők olyan tanácsadók, akik a vállalkozás gazdaságos és eredményes működéséhez szükséges információk megszerzésén túl annak a beszerzés, gyártás és kiszállítás mentén történő menedzselésére is képesek."

"A brókerek dolga lenne, hogy megszerezzenek a feladat minél zökkenőmentesebb és gazdaságosabb végrehajtásához szükséges minden információt. Választ adva arra, hogy hol mennyibe kerül a gyártáshoz az alapanyag, a vásárláshoz esetleg szükséges hitelhez melyik banknál milyen fedezetet kell biztosítani, ki fog segíteni a szerződés elkészítésében, és mennyiért. Elgondolásaink szerint az információs brókerek betagozódnak majd a munkaadóikként szolgáló, virtuális vállalatokként működő beszállítói információs központokba."

"A kvázi virtuális vállalati funkció ellátására várhatóan a központokba bekapcsolódó könyvelőcégek, illetve pénzügyi tanácsadók a vállalkozások adminisztrációs terheit csökkenthetik. Remélhetőleg egészen a hamarosan megvalósuló elektronikus úton történő adóívbeküldésig. Ehhez persze szükséges a kormányzati, adóigazgatási akarat is. A nagy és közepes vállalatok pedig egymaguk is képesek lesznek - saját szervezetükbe beültetve - ezt az újfajta szolgáltatást és szolgáltatót megfizetni, aki megszerez, s számukra emészthetővé és felhasználhatóvá gyúr a már említetteken túl is minden, a működésüket és fejlődésüket elősegítő információt."

A konferencia érdekes, napirenden kívüli színfoltja volt egy finn professzor témához kapcsolódó adatsora. Mint mondta, náluk a lakosság több mint 10 százalékának van elektronikus vásárlással kapcsolatos tapasztalata, az e-bankolást tekintve az arány még magasabb (30%), s mindkettő folyamatosan nő. A teljes gazdaságot tekintve 0,4 százalék az interneten keresztüli kiskereskedelmi vásárlás, míg a B2B tekintetében - mint mondta, az USA-val megegyezően -1,2%. A B2C-vel - elsősorban a felhasználók inkompatibilitása miatt - bizony vannak gondok, amelyek leküzdéséhez az EU-tagállamoknak számos - többek között technikai, szociális és oktatáspolitikai - feladatot kell teljesíteniük. Ezek az eEurope koncepció 2002-re kitűzött megvalósítására vonatkozó tervek között is szerepelnek. S bár a határidők rettentő szorosak, az amerikaiakkal való verseny miatt mégis törekedni kell betartásukra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!