3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jelentős visszaesést szenvedtek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek üzemeltetői a gazdasági válság következtében, és egyelőre nem látják a kibontakozás jeleit sem - ismertette Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára.

Óvatos becslésük szerint talán 2010 második felében indulhat el csekély mértékű fellendülés - mondta a főtitkár hozzátéve, hogy ezt is bizonytalannak tartják. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint január és szeptember között a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi, valamint a belföldi vendégek, illetve vendégéjszakák száma 11, illetve 6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszaki értéktől. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 9 százalékkal mérséklődött. Szeptemberben is – akár az első 8 hónap mindegyikében – alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, mint 2008-ban.

A Magyar Szállodaszövetség üdvözölte, hogy a szálláshely áfája is a kedvezményes, 18 százalékos kulcs alá fog tartozni, aggódik azonban az üdülési csekkek január elsejétől várható megadóztatása miatt. Kovács István elmondta: attól tartanak, hogy az adóváltozás miatt jelentősen visszaesik a kereslet. Számításaik szerint a belföldi kereslet 70-80 százaléka használ üdülési csekket.

A KSH adatai szerint január-szeptemberben a kereskedelmi szálláshelyek 3,058 millió belföldi vendéget és 7,608 millió belföldi vendégéjszakát jelentettek, a vendégek és az éjszakák száma egyaránt 6 százalékkal csökkent. A belföldi vendégforgalom 59 százalékát fogadó szállodákban 7 százalékkal csökkent az éjszakák száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vendégek körében népszerű – a vendégéjszakák 14 százalékát regisztráló – panziók esetében 13 százalékos elmaradás következett be.

A főtitkár elmondta, hogy várhatóan a jövő év második felében készülhet el az a dokumentum, amely alapján végzi majd el a szállodaszövetség jövő évtől a szállodák osztályba sorolását. Az üzemelési engedélyeket szabályozó kormányrendelet ugyanis 2010-től eltörölte a kötelező osztályba sorolást, így a szálláshelyek önkéntesen végeztethetik el az érintett szakmai szövetséggel.

Kovács István elmondta: kidolgozás alatt van több uniós országgal együtt létrehozandó egységes minősítési rendszer is. Ehhez mintegy 6-10 európai uniós ország szállodaszövetsége csatlakozik. A szállodaszövetség csütörtökön és pénteken tartja közgyűlését, amelyen új elnököt és alelnököt választott. A szervezet vezetője a következő két évre a korábbi alelnök, Erdei János lett, aki megbízással a DARE Csoport Turisztikai Igazgatója 2008. december 1-től.

A Magyar Szállodaszövetséget 1968. március 30-án alakította 17 szálloda, mára több mint 500 tagja van. Tagszállodáik szobaszáma 2009-ben az országos szállodai kapacitás közel 75 százaléka. A 365 szálloda mellett szállodaláncok, éttermek, cukrászdák, oktatási intézmények és társult tagok alkotják a tagságot.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!