2p

Az Air France légitársaság gépeinek legalább a fele nem száll fel hétfőn a pilóták sztrájkja miatt, de az arány nyolcvan százalékra is emelkedhet a nap folyamán - közölte a pilóták egyik szakszervezete, amely hosszú konfliktusra számít.

A pilóták többségi szakszervezete, az SNPL szeptember 15. és 22. közöttre hirdetett sztrájkot, a második legjelentősebb szakszervezet, a SPAF pedig szeptember 15. és 18. között szólít fel munkabeszüntetésre.

A késések és a fennakadások elkerülésére a légitársaság előzetesen törölte több járatát és arról személyesen tájékoztatta az érintett utasokat (a hétvégén 65 ezer SMS-t küldtek szét), arra kérve őket, hogy halasszák el az útjukat, ingyenesen váltsák vissza vagy cseréljék át később időpontra a jegyeiket. A hétfőn délelőtti járatinformációk szerint a budapesti járatok közül két ide érkező és egy induló járatot törölt az Air France.

Az Air France vezetősége úgy látja, hogy a sztrájk első napján a járatok fele fog közlekedni, miután a pilóták 60 százaléka lépett sztrájkba. A pilóták viszont "fekete hétfőt" ígértek. A SPAF szóvivője, Julien Duboz, a SPAF szóvivője szerint a járatok 80-85 százalékát kénytelen lesz a légitársaság a nap folyamán törölni, az SPNL hasonlóan nyilatkozott, miután az ő adataik szerint hétfőn a pilótáknak mintegy 75 százaléka nem állt munkába.

"Mi úgy látjuk, hogy kedden még rosszabb lesz a helyzet, szerdára pedig patthelyzet fog kialakulni" - közölte Jean-Louis Barber, a szakszervezet elnöke. A pilótákat az Air France fapados légitársasága, a Transavia fejlesztése aggasztja, ami miatt hetek óta tárgyalások folynak a szakszervezetek és a vezetőség között.


Az Air France jövőre jelentős fejlesztéseket tervez a fapados légitársaságnál, új járatok és bázisok nyitásával, ahol helyi szerződések alapján kívánják a pilótákat foglalkoztatni. A szakszervezetek viszont azt követelik, hogy az Air France-nál és a Transaviánál foglalkoztatott pilótáknak egységes, francia munkaszerződése legyen. A vezetőség szerint viszont a Transaviánál dolgozók szerződésének a fapados légitársaság működési feltételeihez kell alkalmazkodnia.

A tárgyalások hétfőn délelőtt 10 órától folytatódnak a vezetőség és a szociális partnerek között. Az Air France becslése szerint a munkabeszüntetés napi 10-15 millió euró veszteséget fog okozni a légitársaságnak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!