4p

Eldőlt, hogy a korábban biztos befutóként emlegetett brit kockázati tőkealap kezébe kerül az AB InBev régiós portfóliója, így az egyik legnagyobb magyar sörgyár is új tulajdonost kap. Mfor.hu-háttér.

Az Anheuser-Busch InBev a nyár elején jelentette be, hogy eladja közép-kelet-európai sörgyárait, azóta elsősorban kockázati tőkealapok jöttek szóba lehetséges vevőként. A végső eredmény is ennek megfelelő: a londoni székhelyű CVC Capital Partners veszi meg a gyárakat, melyeket az ajánlat több mint 3 milliárd dollárra értékelt.

Csak átmeneti a tulajdonosváltás?


A CVC Capital Partners valószínűleg pénzügyi befektető, hiszen a hasonló kockázati tőkealapok gyakran a vásárlás utáni néhány éven belül túl is adnak a cégeken. Június közepén Nagy Kálmán, a Concorde Vállalati Pénzügyek ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott az mfor.hu kérdésére, hogy ezek az alapok a felvásárlásokat jórészt bankhitelből finanszírozzák. "A söripar előnye ebből a szempontból, hogy erős készpénztermelő képessége miatt könnyen kapnak rá hitelt a társaságok" - tette hozzá Nagy Kálmán. A hírek szerint a CVC is 1 milliárd dolláros hitelt vesz fel a több banktól a tranzakció finanszírozására.

A hasonló kockázati tőkealapok általában évi 20-25 százalékos hozamelvárással dolgoznak, néhány éven belül jókora haszonnal adnak túl az eszközökön.

A Bloomberg cikke szerint a CVC 1,62 milliárd dollárt fizet a kilenc sörgyárért, emellett 480 millió dollár értékben vállalja át hiteleiket. Az Anheuser-Busch InBev további 800 millió dollárhoz juthat, ha a CVC nagy nyereséggel száll ki az üzletből.

Ezek mellett a megállapodás érdekes pontja, hogy egy esetleges újabb eladáskor az AB InBev elsőbbségi jogot élvez, azaz először tehet ajánlatot a cégekre. Így még az is elképzelhető, hogy az amerikai-belga sörgyártó jelenleg likviditási problémák miatt adja el eszközeit, hogy aztán pár év múlva visszavásárolja.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy az eladásra azért van szükség, mert az InBev 2008-ban 52 milliárd dollárért megvette az Anheuser-Buscht. Az összeg jelentős részét hitelből fedezte a cég, ezért a mostani nehéz körülmények között szüksége lehet készpénzre, amit eszközeinek értékesítésével teremthet elő.

A mostani tranzakcióval az AB InBev is fellélegezhet, hiszen a cég augusztusban azt közölte, hogy eddig mintegy 3,5 milliárd dollár értékben adott el eszközöket a tervezett 7 milliárd dollár helyett.

Már értesítették a Borsodit

"Természetesen kaptunk értesítést arról, hogy új tulajdonos kezébe kerül a cég" - válaszolta az mfor.hu kérdésére Dr. Stefánkovits Ildikó, a Borsodi Sörgyár jogi és kommunikációs igazgatója.

"A kelet-közép-európai gyárak menedzsmentje és dolgozói képzettek, fontos információkkal rendelkeznek a helyi piacokról, ezért úgy gondoljuk, hogy a CVC-nek is segítségére lehetnek majd" - olvasható az AB InBev hivatalos közleményében. 

"Ez az első akvizíció a CVC számára a régióban, és örülünk, hogy ilyen számottevő márkákat sikerült megszereznünk elkötelezett dolgozókkal" - nyilatkozta Szőke István, a CVC Capital Partners régiósvezetője. A közleményben az új tulajdonos kiemelte, hogy elkötelezettek a portfólió fejlesztésében, a cégcsoportot a jövőben StarBev névre keresztelik át.

Nem volt más jelölt

A belga De Standaard című lap már szeptemberben arról számolt be, hogy a CVC Capital Partners veheti meg az AB-InBev portfólióját, mivel addigra az angolok voltak az egyetlen állva maradt jelöltek. Korábban több hasonló kockázati alapról is lehetett hallani, azonban a hitelszűke miatt ők végül visszaléptek.

Szakmai befektetőkről korábban sem volt szó a sörgyárakkal kapcsolatban. Ennek oka főleg az, hogy az összes nagy sörgyár jelentős piaci súllyal rendelkezik a régió országaiban, így egy újabb terjeszkedés akár versenyjogi aggályokat is felvetne.

A szakemberek szerint annak is betudható, hogy mérsékelt volt az érdeklődés a sörgyárak iránt, hogy az orosz és ukrán leányvállalat nem volt benne a csomagban, márpedig kelet-európában ez a két piac a legjelentősebb.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!