2p

Az elmúlt hetekben több érdeklődő is volt a 21st Century Fox-ra, a vevő végül a Disney lett.

Néhány hete röppent fel először az a piaci értesülés, hogy komoly és előrehaladott tárgyalásokat folytat a Disney és a Fox egymással, ám ezt követően úgy tűnt, mégsem tudnak megegyezni, ugyanis több másik vállalattal is hírbe hozták a 21st Century Fox-ot. Azt persze nem tudni, hogy ezekkel a Fox az árat akarta felsrófolni, vagy valóban megversenyeztették a médiacégeket.

Végül azonban mégis a Disney veheti meg a konkurens vállalatot. Ha pedig a Fox célja az ár felverése volt, akkor szó se róla, remekül dolgoztak. Az ügylet részletei ugyan nem ismertek, de napvilágot látott, hogy a vételár 52,4 milliárd dollár. Ez pedig a duplája az előzetesen jósolt 20-30 milliárdos tételnek. Ám itt sem tudni, hogy ebből mennyi lesz készpénz és mennyi esetleg részvény.

Mindenesetre a Fox ki tud szállni azokból az üzletágakból, amelyek növekedési kilátásait kedvezőtlenebbnek látja. Az előzetes hírek szerint ugyanis a Fox csak a hír- és sportrészleget szeretné megtartani. A Disney-nek pedig egyebek mellett a filmgyártás lehetett vonzó, mivel a 21st Century Fox is számos nagyon sikeres franchise-zal rendelkezik. Az ügylet után gyakorlatilag az összes fontos szuperhős a Disney kezébe kerül, akik néhány éve a Marvel megvételével léptek be erre a szegmensre. Most ugyanis az X-man történetek is hozzájuk kerülnek.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!