1p

Három éven belül mintegy ötszáz egységet nyitna Kínában a világ legnagyobb gyorsétteremlánca, a McDonald’s.

A McDonald’s kínai leányvállalatát nem érintette a világgazdasági válság okozta visszaesés, mely miatt a fogyasztók egyre kevesebbet költenek világszerte – közölte Brian Durkin, a vállalat kínai fejlesztésekért felelős alelnöke.

A gyorsétteremlánc az újdonságok mellett két héttel ezelőtt agresszív promóciós kampányba kezdett, melynek keretében a cég termékeinek felét a tíz évvel ezelőtti árakon, vagy még olcsóbban kínálják, számol be a Reuters hírügynökség.

Durkin szerint az 500 új egység megnyitása éttermenként 50-60 embernek ad munkát. A tervek szerint idén 175 új üzletet nyitnak a cég egyik leggyorsabban növekvő piacán. Tavaly a vállalat 146 éttermet nyitott Kínában, mellyel az év végére 2012 egysége volt az ázsiai országban.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!