2p

Eddig ingyenes strandok, parkolók válnak fizetőssé, és az idegenforgalmi adót is emelik.

Még drágábban nyaralhatunk idéntől, mert több balatoni település is áremelésre készül, írja a Népszava. Ezt azért lépik meg, mert vendégéjszakákra fizetendő idegenforgalmi adó (ifa) után járó állami kiegészítés januártól lecsökkent, és így pótolnák a kiesett összeget.

Az állam az ifa­kiegészítés bevezetésével az idegenforgalomból élő települések többletkiadásaihoz kívánt hozzájárulni. Kezdetben minden vendégéjszaka után beszedett egy forinthoz kettőt tettek hozzá a központi költségvetésből, jó néhány éve már csak másfelet, idén januártól pedig ezt egy forinttra csökkentették. A tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség ezért tavaly a nemzetgazdasági miniszterhez fordult, de tiltakozásuk eredménytelen volt.

(MTI)

A kiesett összeget a települések most az idegenforgalmi adó emelésével, illetve ingyenes helyett belépődíjas strandokkal és fizetőparkolókkal igyekeznek pótolni.

A Népszava Zamárdit említi, ahol tízmilliós kiesést produkál a támogatás csökkenése, így ott januártól 400-ról 450-re emelték az ifát. Balatonszemesen is adót emelnek. Náluk legalább 30 millió forint esik ki, itt 390-ről 450 forintra nő az ifa mértéke. Az északi parton is ezt a gyakorlatot folytatják, itt Csopak, Alsóörs és Palóznak előzetes egyeztetés után emelte egységesen 500 forintra az idegenforgalmi adót.

Van azonban, ahol a kieső pénzt nem adóemeléssel igyekeznek visszaszerezni: Balatonszárszón tavaly óta belépős a központi strand, 2016 óta Fonyódon is fizetni kell a legnépszerűbb strandért és több parkolóért, Balatonföldvár pedig az idei szezonra tervez a fonyódihoz hasonló lépéseket. Szóval úgy néz ki, 2017-ben még drágábban nyaralhatunk a Balatonnál, mint eddig.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!