3p

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja lapunkhoz is eljuttatott közleményben állítja, hogy "nem igazak azok a sajtóhírek, amelyek szerint a Duna Arénában nincsen fűtés." A közlemény szerint "egyes sajtótermékek szándékosan vagy tévedésből félremagyarázták Fürjes Balázs kormánybiztos InfoRádiónak adott interjúját." Fürjes az InfoRádiónak adott nyilatkozata azonban - a közleménnyel ellenetétben - egyáltalán nem világos és egyértelmű. Vagy ha igen, akkor az azt jelenti, amit most cáfol a KKBK.

A kormánybiztos nyilatkozatában világosan és egyértelműen arról beszélt, hogy a jelenleg is zajló, nyári vizes világbajnokság idejére a Duna Aréna alapépületéhez épített, majd a verseny után lebontásra kerülő ideiglenes részekben nincsen fűtés - szól a közlemény. Az ideiglenes részek lebontása után megmaradó alapépületben a hosszú távú fenntarthatóság és a környezettudatosság jegyében, több különböző rendszer együttesen biztosítja a létesítmény fűtését.
 
Ebből nehezen lehetne kitalálni, hogy a kormánybiztos szavai csak az ideiglenes részekre vonatkoznak, de egyértelműnek és világosnak biztosan nem nevezhető a nyilatkozat.
 
A közlemény aztán elmagyarázza, hogy az aréna nem ideiglenes részében milyen fűtési igények vannak. Így "fűteni kell az létesítményt, a zuhanyzók, mosdók meleg vizét, a légkezelők által befújt friss levegőt és a medencék vizét is. A medencék vizét feltöltéskor fel kell fűteni, üzem közben pedig már csak tartani kell a hőmérsékletét.

Az épület fűtését nagyrészt padlófűtés biztosítja, ez kiegészül a medencetérben légfűtéssel, az iroda és egyéb kiemelt funkciójú terekben fan-coilos a fűtés, és vannak olyan helyiségek, ahol radiátorokkal fűtenek.

Biztonsági okokból a távfűtési rendszert a maximális egyidejű teljesítményre méretezték, hogyha bármilyen okból az egyéb hőforrások közül bármelyik kiesne, akkor is biztosítható legyen az épület teljes fűtése.

 
Megújuló energia a Duna Arénában

A Duna Aréna fűtéséhez és hűtéséhez termálvízből nyert hőenergiát is felhasználnak. 

A Dagály Strandfürdő termálmedencéiből a nap végén leengedett, körülbelül 30 fokos elhasznált víz egy részét, valamint az új Aréna vízforgató rendszerén keresztül elfolyó vizet egy 900 m3-es tárolóba vezetik. Innen bekerül egy hőszivattyúval hűtött hőcserélő berendezésbe.

A meleg víz lehűtésével kinyert hőenergiát a többi között az épület fűtésére, az új medencék vizének hőmérsékleten tartására, valamint a zuhanyzók, mosdók meleg vizének előállítására használják fel. A műszaki megoldással a  Duna Aréna épületfűtéséhez szükséges energia több mint egyharmada oldható meg megújuló energiával. 

Nyáron, az épület hűtéséhez is használnak majd megújuló energiát, ami jelentős elektromos energia megtakarítást eredményez. A Legacy (alapépület) nyári hűtéshez felhasznált energia 60 százaléka származik majd a megújuló energiából, ami nagyban hozzájárul az olcsóbb és környezetbarát üzemeltetéshez.  

A jelenlegi számítások szerint a megújuló energia felhasználásával jóval gazdaságosabban lehet majd üzemeltetni az új Arénát, mint egy hasonló nagyságú hagyományos uszodát" - zárul a KKBK közleménye.  
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!