2p

A Märklin modellvasút- és játékgyár győri üzeméből 180 munkatársat küldenek el, noha a játékgyártó cég a közelmúltban teljesen mást ígért a győri városvezetésnek - írta a Kisalföld szerdai száma.

A leépítésről szóló hírt a cég németországi központjában tartott munkásgyűlésen kedden jelentette be a csődbiztos. Ez az információ jutott el Magyarországra is. A hivatalos tájékoztatás szerint Győrött elsősorban az alkalmi és a határozott idejű szerződéssel dolgozókat érinti a leépítés. A győri gyárban úgy tudták hallomásból, hogy legfeljebb 30-40, határozott idejű szerződéssel rendelkező embert érinthet a leépítés, ennek a számnak az 5-6-szorosa azonban megdöbbentette őket.

Borkai Zsolt győri polgármester ugyancsak meglepődött a hír hallatán. A lapnak elmondta: a közelmúltban tárgyalt a cég németországi és hazai igazgatójával arról, hogy a játékgyár a németországi üzem csődje ellenére komoly fejlesztéseket szeretne megvalósítani a kisalföldi megyeszékhelyen. Ehhez kérték az önkormányzat segítségét. Győr ezt meg is tette: a beruházáshoz szükséges tervpályázat a lehető leggyorsabban a tervtanács elé került, amit el is fogadtak, így minden akadály elhárult a bővítés elől.

A lap érdeklődésére a győri gyárban azt a választ kapta, hogy a hír kommentálására ők nem, legfeljebb a német anyacég jogosult. A győri cégnél jelenleg 520-an dolgoznak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!