6p

Azt szinte fél Magyarország tudja, hogy a felcsúti focialapítvány mennyi közpénzt tett zsebre a TAO-támogatásokból. Összesítettük a számokat és megmutatjuk, kik még a különleges sportfinanszírozási rendszer elmúlt 6 évének nyertesei.

A TAO-rendszer 2011-es indulása óta összesen 450 milliárd forintot csatornáztak a magyar sportba - nyilatkozta még múlt héten Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. Mivel tekinthetjük úgy is, hogy a TAO-támogatások első ciklusa véget ért azzal, hogy idén újra engedélyt kellett kérni Brüsszeltől annak folytatásához, megfelelő az alkalom egy összegéshez. Íme, a TAO-rendszer legnagyobb nyerteseinek listája.

Az első ciklusban 5 sportág vehette igénybe a támogatásokat:

  • a labdarúgás,
  • a kézilabda,
  • a kosárlabda,
  • a vízilabda,
  • és a jégkorong.

A lista a jövőben még a röplabdával is bővülni fog, ám véleményünk szerint a sportág a legkisebb támogatásban részesülők közé fog tartozni. A fenti 5 sportágban 2011 óta az 5 legnagyobb támogatást kapó csapat összesen 53 milliárd forint "közpénz jellegét elvesztő társasági adóforintot" zsebelhetett be. Ennek

  • 43 százaléka ment a fociba (23,2 milliárd forint),
  • 20,8 százaléka a vízilabdába (11,1 milliárd forint),
  • 15 százaléka a kézilabdába (8,1 milliárd),
  • 10,6 százaléka a kosárlabdába (5,6 milliárd),
  • 9,6 százaléka pedig a jégkorongba (5,1 milliárd).

    A számok jól visszatükrözik a labdarúgás túlsúlyát az egész rendszeren belül. A sportág kiemelt szerepe nem meglepő, tekintve, hogy a miniszterelnök által preferált sportágról van szó. A kormányfő fociszeretete nemcsak a kiemeltebb meccseken való részvételben nyilvánul meg, de abban is, hogy megalapította a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, mely köztudottan a TAO-rendszer legnagyobb nyertese lett. A cégek pedig kimondatlanul is, de felismerték, akár helyi szinten is előnyöket érhet az, ha a labdarúgás aktív támogatói közé állnak.

    A foci nyertesei

    A TAO-támogatásokkal kapcsolatban a fentiek miatt is a labdarúgást övezi a legnagyobb figyelem. Mi is rendszeresen nyomonkövetjük, hova mennyi pénz áramlik, így az olvasók számára az önmagában nem lesz nagy meglepetés, hogy 6 év alatt a legtöbb pénz a felcsúti fociakadémiához áramlott, összesen 13,9 milliárd forint. Igaz, emellé még hasonló nagyságrendben puszta jószívűségből is kaptak támogatásokat a gazdálkodói szervezettől.

    A dobogó második fokára az Illés Sport Alapítvány került, összesítésünk alapján 2,8 milliárd forintot zsebelhettek be a TAO-ból 6 év alatt. Ennek - ellentétben a Felcsúttal - töredéke ment tárgyi eszköz beruházásra a dokumentumok alapján, főként az utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatokra igényeltek támogatást. Mögötte százmilliókkal lemaradva a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC került 2,17 milliárd forinttal, amiből valamivel több mint egymilliárd tárgyi eszköz beruházásra ment el. Az UTE 2,16 milliárdot, zömében utánpótlás-nevelésre, a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre pedig 2,12 milliárdot kaszált a rendszernek köszönhetően.

    A vízilabda nyertesei

    Összesítésünk alapján a TAO-rendszer második legnagyobb kedvezményezettje a vízilabda volt. A top egyesületek összesen valamivel több mint 11,1 milliárd forintot kaszáltak 6 év alatt, vagyis az 5 legtöbb támogatásban részesülő vízilabdás szervezet sem kapott annyit, mint a Felcsút egyedül.

    2011 óta a legnagyobb TAO-pénz a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Kft-hez került, 2,7 milliárd forint, melynek nagyobb része utófinanszírozott ingatlanberuházáshoz kellett. Mögötte 2,4 milliárddal a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. áll, a támogatásból valamivel több mint egymilliárdot szintén utófinanszírozott ingatlanberuházáshoz igényeltek. Az Aqua Sport Egyesület kicsivel több mint 2 milliárdot tehetett zsebre, 1,97 milliárd az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesülethez kerülhetett, melyből 1,4 milliárd ingatlanberuházásra ment el, 1,9 milliárd pedig a Miskolci Vízilabda Clubhoz kerülhetett.

    A kézilabda nyertesei

    Kézilabdán belül 8,1 milliárd forint folyt be az öt legtöbb támogatásban részesülő egyesülethez, melyből a legtöbbet az FTC Kézilabdasport Kft. kapta, 1,75 milliárd forintot. A pénz zöme utánpótlás-nevelésre, személyi jellegű költségekre és kisebb értékű tárgyi eszköz beruházásra ment el. Mögötte alig lemaradva, 1,73 milliárddal a Veszprém Handball Team Zrt. áll, a célokat tekintve az összegből volt egy közel egymilliárdos rész, amit utófinanszírozott tárgyi eszköz beruházásra használtak fel. A dobogó harmadik fokára a Siófoki Kézilabda Club került 1,67 milliárddal, mögötte a Győri ETO áll 1,49 és a székesfehérvári KÖFÉM SC 1,47 milliárdos TAO-támogatással.

    A kosárlabda nyertesei

    A kosárlabda sportágról már elmondható, hogy kevésbé tud a TAO-pénzek mézesbödönéhez férkőzni. Igaz, 6 év alatt itt is sikerült néhány egyesületnek egymilliárdnál is több pénzt összegyűjteni, de ez már nem említhető egy lapon a foci és a vízilabda 3 milliárdot is közelítő eredményeivel.

    A sportágból a legnagyobb TAO-nyertes a ZTE KK Kft. lett 1,28 milliárd forinttal, melyből nagyobb tárgyi eszköz beruházásra nem találtunk információkat, tehát főként a működéssel és utánpótlás-neveléssel kapcsolatos költségekhez igényeltek támogatást. 

    1,16 milliárdos támogatással a dobogó második fokán végzett a JKSE, amiből közel negyedmilliárdot fordítottak utófinanszírozott tárgyi eszköz beruházásra, ami jellemzően valamilyen ingatlan felújítást szokott takarni. Ettől nem sokkal kevesebb pénzhez jutott a miskolci DKSK-MISI Kosárlabda Kft., és a JKSE-hez hasonlóan elsősorban működéshez igényeltek támogatást. 

    A negyedik legtöbb pénz, valamivel több mint egymilliárd forint, ami az Első Mosonmagyaróvári Torna Egylethez került, és 39 millióval egymilliárdnál is több pénz folyt be a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítványhoz, akik főként utófinanszírozott tárgyi eszköz beruházáshoz vették igénybe a támogatást. 

    Jégkorong: akiknek kevesebb jut a mézesbödönből

    A jégkorong az a sportág, ahova a legkevesebb TAO-pénz áramlik, igaz, nem is annyira "futtatott" és preferált sportról beszélünk. Mindezt jól mutatja, hogy 6 év alatt a legtöbb támogatásban részesülő 5 egyesület mindössze 5,1 milliárd forintot tehetett zsebre. 

    A legtöbb pénzt a MAC Budapest Jégkorong Akadémia használhatta fel, 1,28 milliárd forintot, ám ez szinte teljes egészében az utánpótlás-nevelésre ment el. Mögötte nem sokkal lemaradva szerepel Fehérvár 19 Jégkorong Akadémia 1,24 milliárddal, mely elsősorban az utánpótlás-nevelést szolgálta. A dobogó harmadik fokán az Újpesti Torna Egylet szerepel 985 millió forinttal, majd a Debreceni Hoki Klub 845 és a Kanadai Magyar Hoki Klub 786 millió forinttal. Közös bennük, hogy ingatlanfelújításra nem utalnak az adatok, így a működés és az utánpótlás-nevelésre mentek a TAO-pénzek. 

    Székely Sarolta
    mfor.hu

    LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

    Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
    Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
    Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


    Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!