2p

Eredménytelenül zárultak az Airbus nyugat-európai repülőgépgyártó konzorcium két franciaországi üzemének eladásáról szóló tárgyalások a Latécoere nevű vállalattal - derül ki az anyacég, az EADS vállalatcsoport szerdai közleményéből.

Az indokolás szerint semmilyen elfogadható megoldás nem született a tárgyalásokon, "elsősorban a pénzügyi kontextus miatt". Mindez nem okoz változást az Airbus stratégiájában, amely az üzemeket leányvállatokká alakítja át, s egy későbbi időpontban kínálja majd eladásra - áll a közleményben.

Sajtóértesülések szerint az euró magas árfolyama, illetve a dollár romlása és a hitelfeltételek miatt nem tudott az Airbus megállapodni a kiszemelt vevő részvényeseivel, hasonlóan a németországi helyzethez.

Az Airbus vezetősége egy évvel ezelőtt a Power 8 néven útjára bocsátott átalakítási terv keretében hat európai; két francia, három német és egy brit üzemben tervezett 10 ezer munkahely megszüntetését jelentette be.

A tervekkel ellentétben az Airbus végül a három németországi üzemét megtartotta és 100 százalékos leányvállalatokká alakította át. A döntés az után született, hogy az MT Aerospace nevű német vállalattal március 27-én megszakadtak a németországi üzemek eladásáról szóló tárgyalások, és ezután nem akadt más befektető. Így végül a Varelben, Nordenhamban és Augsbourgban található gyáraiból az Airbus létrehozta a German Aerostructures Company (GAC) nevű holdingot, amelynek 100 százalékos tulajdonosa az Airbus anyacége, az EADS vállalatcsoport.

Ezzel párhuzamosan a franciaországi Méaulte-ban és Saint-Nazaire-ben, valamint a brit Filtonban található üzemek eladásáról folytatódtak a tárgyalások a francia üzemek dolgozóinak sztrájkjaitól kísérve, akik a német dolgozókkal egyenlő bánásmódot és munkahelyük eladásának leállítását követelték heteken át.

A szakszervezetek számára a franciaországi üzemek megtartása nem jelent győzelmet, ugyanis a vezetőség az eladás meghiúsulása ellenére is megszüntet munkahelyeket és jelezte: 2010-ben további elbocsátások várhatóak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!