2p

Úgy tűnik mégsem darabolják fel a Time Warner-t, mivel sikerült lekenyerezni Carl Icahn milliárdost, aki társaság négy részre történő bontásának kiötlője volt.

A harc, mely talán most végéhez ért, közel öt hónapja folyik a felek között. A jelenlegi vezetés hajlandó lenne két igazgatósági helyről lemondani, engedélyezné a nagyobb részvény-visszavásárlást és elindítana egy egymilliárd dolláros kiadáscsökkentési programot. Ám még semmi sem biztos - vélik az elemzők, hiszen a feldarabolás mellett is sok érv szól.

Korábban több médiatársaság választotta ezt az utat, többek között a Viacom, annak érdekében, hogy így növeljék a részvényesi értéket. A feldarabolás mellett érvelt a befolyásos befektetési bank, a Lazard 343 oldalas tanulmánya is. Ebben a Time Warnernek azt javasolja, hogy tevékenységét négy különböző vállalatban folytassa tovább, emellett egy 20 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot tanácsolnak az óriáscégnek - írta az msnbc.com.

Carl Icahn milliárdos, aki egy befektetési bankot is felkért, hogy a céget radikálisan újraszervezze, talán beleegyezik abba, hogy mégse darabolják négyfelé a világ első számú médiabirodalmát, melynek része többek között az AOL, a Warner Brothers stúdió, az HBO és a CNN. A milliárdosnak, aki csak három és fél százalékos részesedéssel rendelkezik a 84 milliárd dollár értékű médiabirodalomban sikerült sok részvényest maga mögé állítania, így a jelenlegi vezetésnek, akik a jelenlegi felépítést támogatják, valós veszélyként kellett az ügyet kezelnie.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!