4p

Kilenc eurós áron kíván hozzájutni a Graphisoft fennmaradó részvényeihez a német Nemetschek AG - jelentették be a cégek képviselői szerdai sajtótájékoztatójukon Budapesten. Bojár Gábor, a Graphisoft igazgatóságának elnöke szerint a globalizáció kihívásaira egy másik európai céggel szövetkezve képes a legjobban reagálni a vállalat. Mfor.hu tudósítás.

A Graphisoftban többségi részesedést szerző Nemetschek megtette nyilvános vételi ajánlatát 9 eurós áron a részvények fennmaradó 45,7 százalékára. A vállalat a magyar tőzsdének és a felügyeleti szerveknek is elküldte az ajánlatot. A német cég saját és idegen tőkéből finanszírozza a tranzakciót, amelynek értéke összességében az elmúlt évi árbevételének felel meg. A Nemetschek egymagában a tavalyi évre 100 millió eurós árbevételt tervezett, melyet várhatóan sikerült is elérnie.

Baráti versenyben

Igazi mérföldkőnek nevezte az egyesülést Gerhard Weiß, a Nemetschek AG vezérigazgatója, aki szerint mindkét cég új dimenzióba kerül a tranzakció során a termékportfolió és az ügyfelek vonatkozásában is. A vezérigazgató megerősítette, hogy a két vállalat egymástól függetlenül, "baráti verseny keretében" folytatja tevékenységét a jövőben is. Jó esélyt lát arra, hogy az eddig is sikeres és innovatív vállalatok új ügyfeleket lesznek képesek megszólítani.

A két cég összesen 270 ezer ügyféllel, 1000 kvalifikált dolgozóval rendelkezik, szoftvereiket 16 nyelven kínálják. "Ha ingatlantervezésről van szó, a világpiacon a Graphisoft a harmadik számú piaci szereplő az amerikai Autodesk és a Nemetschek után" - hangsúlyozta a vezérigazgató.

"A Graphisoft átvételével a Nemetschek olyan jelentős mértékű tudástőkét halmoz fel, amellyel nem igazán tud versenyezni a többi cég" - jelentette ki Ernst Homolka, a Nemetschek AG pénzügyi vezérigazgató-helyettese. - "A két társaság együtt teljesíteni tudja a német vállalat által célként kitűzött 150 millió eurós forgalmat" - tette hozzá. Elmondása szerint a tranzakció első körben a részvények 54,3 százalékos átvételéről szóló 50 millió eurós tételt jelenti. Ez az összeg az összes papír átvételével elérné a 95 millió eurót.

Ősszel kezdődtek a tárgyalások

"Az építőiparban a mezőgazdasághoz hasonlóan még nem eléggé elterjedt a számítástechnikai eszközök használata. Éppen ezért óriási robbanás várható a jövőben a szektorban" - fogalmazott a sajtótájékoztatón Bojár Gábor, a Graphisoft SE elnöke. Mint mondta, mérlegelniük kellett, hogy a globalizáció kihívásaira egyedül vagy szövetségben kívánnak válaszolni. Így született a döntés a nagy vetélytárssal történő "házasságról", amelyről a tárgyalások tavaly ősszel indultak meg.

"Az SAP példája is azt mutatja, hogy mi európaiak globális szinten is képesek vagyunk piacvezetővé válni" - tette hozzá. Szerinte az Európai Uniót nem elsősorban pénzosztónak, hanem a helytállásban segítő támogatónak kell tekinteniük a magyar cégeknek.

Bojár Gábor és Gerhard Weiß is fairnak nevezte a 2273 forint értékű vételi ajánlatot. A tranzakciót az Erstével közösen a WestLB Hungária ZRt. bonyolítja le. "A magánszemélyek esetében az Erste, a nem magánszemélyeknél pedig a WestLB jár el" - tájékoztatott Kurutz Gábor, a WestLB Hungária ZRt. ügyvezető igazgatója.

Mi várható a jövőben?

Ha a német cégnek a nyilvános vételi ajánlatot követően sikerül 90 százalékos részesedést szerezni a Graphisoftban, minden bizonnyal ki fogja szorítani a részvényeseket, és az is valószínű, hogy kezdeményezni fogja a társaság kivezetését a Budapesti Értéktőzsdéről - írta korábban az mfor.hu. Mégha csak 80-85 százalékos részesedést szerez meg a vállalat, a Graphisoft papírjaival való kereskedés ebben az esetben is háttérbe fog szorulni.

Nagy Vajda Zsuzsa Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!