2p

Nem hosszabbítják meg Ablonczy Ákos szerződését, így ha nem szűnik meg az egy évvel ezelőtt létrehozott pozíció, akkor hamarosan új kereskedelmi igazgatót nevezhetnek ki.

Ablonczy Ákos 2010. április végén, határozott idejű megbízatásának lejártával távozik az Origo Zrt. kereskedelmi igazgatói székéből. Ugyan a társaság sajtóközleménye Ablonczy döntésével magyarázza a távozást, ám a tényekhez hozzátartozik, hogy tevékenysége alatt - a TNS adatai alapján - az Origo reklámbevételei mind nominálisan, mind a versenytársakhoz mérten jelentősen visszaestek. A sikertelen kereskedelmi tevékenység újjászervezése is az egyik fontos feladata lehet a február elején kinevezett új vezetőknek, Vaszily Miklósnak és Novák Péternek.

Ablonczy Ákos 2008 nyarán lapigazgatóként csatlakozott az Origo Zrt.-hez. A szakembert 2009 áprilisában az Origo Zrt. új értékesítési stratégiai program létrehozásával és szakmai megvalósításával bízta meg. Az új stratégia bevezetésének céljai a vállalat kereskedelmi tevékenységének a megváltozott üzleti környezethez való alakítása, valamint versenyképességének javítása érdekében új üzleti modellek kidolgozása és bevezetése voltak. Az eredmények a számok tükrében erősen kérdésesek, az Origo listaáras online reklámbevétele a TNS Media Intelligence adatai szerint 30 százaléknál nagyobb zuhanást szenvedett el, így a piackutató cég összesítése szerint elvesztette a korábban hosszú évek óta őrzött piacvezető pozícióját.

Az új kereskedelmi vezető megérkezéséig Novák Péter, az Origo Zrt. vezérigazgató-helyettese irányítja közvetlenül az értékesítési területet.

További karrier híreket az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Menedzsment  Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!