2p

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) csütörtökön megtartott közgyűlése Turi Dénes korábbi alelnököt választotta a szövetség elnökévé, elődje, Demján Sándor az OTSZ örökös tiszteletbeli elnöke lett - közölte az OTSZ.

A tagszervezetek a közgyűlésen kinyilvánították, hogy támogatják a közösen kialakított integrációs célokat és stratégiát, és fontosnak tartják, hogy ez a szektor valamennyi tagjának összefogásával valósuljon meg.

A közgyűlés elfogadta a szövetség 2017. évi munkaprogramját és költségvetését, egyben hangsúlyozta az érdekképviseleti tevékenység fontosságát az integrációs együttműködés újragondolása és az annak alapján kialakítandó integrációs feladatmegosztás szem előtt tartásával.

Bártfai-Mager Andrea postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos Demján Sándor érdemeit méltatva azt mondta, tudásának megosztása, javaslatai és kritikái nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a takarékszövetkezeti integráció kormány által elfogadott stratégiája teljes mértékben tükrözi a szektor céljait és értékeit, az integrációban pedig minden eddiginél hangsúlyosabban érvényesülnek a takarékszövetkezetek elképzelései és szándékai.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta: az elmúlt néhány hónapban sikerült helyreállítani a szövetkezeti hitelintézeti integráció egységét, ami a legfontosabb feltétele annak, hogy a közösen elfogadott stratégiát végre is tudják hajtani.

A közgyűlés új elnökségi és felügyelőbizottsági tagokat választott a szervezet élére. Az öttagú elnökség tagjai: Kriston Krisztián, a Sajóvölgye Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető igazgatója, Leövey Péter, a Kelet Takarékszövetkezet alelnök-ügyvezető igazgatója, Matusich Ágnes, a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója és Varga Antal, az OTSZ ügyvezetője.

A felügyelő bizottság tagjai: Józsa Zsigmond, a Fókusz Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója (az fb elnökeként), Palotainé Varga Beatrix, a Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető igazgatója és Seemann Erika, a Hungária Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!