4p

Az alacsony képzettségűek, szakképzetlenek foglalkoztatási aránya jelenleg 20-21 százalékos, ezen a területen van a legtöbb tennivaló. Az inaktívak és a munkanélküliek között jelenleg mintegy 900 ezer ilyen képzetlen ember van – hangzott el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közös sajtótájékoztatóján. A kormány forradalmi változásokat tervez a szakképzés területén, a gyakorlati képzés irányába terelné a diákokat. Mfor.hu-tudósítás.

A szakemberek szerint a magyar gazdaság kilábalásának egyik eszköze a versenyképes szakképzés lehet, a foglalkoztatási arány növelése pedig az ország gazdaságára, a közteherviselésre is kihat.

Megvan az egymillió

„Ma Magyarországon félmillió ember végez érdemi termelő munkát, miközben ennek a számnak másfél milliónak kellene lennie” – emelte ki a keddi sajtótájékoztatón Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamata (MKIK) elnöke. A kamara vezetője szerint jó jel, hogy a kormány által bemutatott Új Széchenyi Terv középpontjában is a szakképzés áll.

„Ha egymillió új munkahelyet akarunk, akkor fordulatra van szükség a foglalkoztatásban, ehhez pedig elengedhetetlen a szakképzés átalakítása” – mondta az MKIK elnöke. A legnagyobb probléma az alacsony végzettségűek és a szakképzetlenek területén van: közülük jelenleg csak minden ötödik ember dolgozik. Parragh László szerint az alacsony képzettségűek fele jelenleg munkanélküli.

Gyárakba küldenék a diákokat

„Fontos, hogy a diákok ne csak az iskolában tanulják az adott szakmát, hanem menjenek el egy gyárba, és ismerjék meg az adott foglalkozás mindennapjait” – mondta a kamara elnöke. Parragh László szerint míg Németországban egy diák évente 60 órát tölt elméleti képzéssel, hazánkban ez 150 órát tesz ki.

A kívánatos az lenne, hogy minden osztályból a gyerekek harmada tanuljon szakmát, jelenleg azonban vannak olyan régiók az országban, ahol ez az arány mindössze 13 százalék – emelte ki a kamara első embere. Parragh László szerint lehetetlen pontosan előre jelezni a munkaerőpiaci folyamatokat, ugyanakkor ha egy sikeres gazdaságot akarunk létrehozni, akkor szükség van arra, hogy a képzés alkalmazkodjon az igényekhez.

Az MKIK elnöke szerint jó kezdeményezés volt a tanulószerződés, mely 2000-ben 6600 diákkal indult, mostanra pedig közel 50 ezernél tart. Ezek a tanulók évi hétmilliárd forintot kapnak munkabérként.

Jelenleg a vállalkozók másfél százaléka vesz részt a szakképzésben, ezt az arányt emelni kell a jövőben. „Nem iskolai tanműhelyekben, védőernyő alatt kell a szakembereket képezni” – emelte ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

Az államtitkár szerint teljesen át kell alakítani a rendszert, érdekeltté kell tenni a vállalkozókat abban, hogy megérje nekik tanulókat foglalkoztatni. Példaként kiemelte, hogy a szakképzési hozzájárulást a vállalkozóknál lehet hagyni, ha hajlandóak diákokat képezni.

Forradalom indulhat szakképzésben

A kormány arra készül, hogy forradalmi áttörést hajt végre a szakképzés területén. Meg kell nézni, mi működik jól, a többi területen pedig gyökeres változásokra van szükség – mondta a sajtótájékoztatón Czomba Sándor.

A minisztériumi szakember szerint fontos, hogy a jövőben minden bizonyítvány mögött legyen tényleges tudás, illetve az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályában megkezdődjön a pályaorientáció.

Czomba Sándor szerint borzasztóan lassú ma a szakmunkás képzés, tarthatatlan, hogy egy diák 5-6 évet tölt az iskolapadban. Éppen ezért a kormány komolyan mérlegeli a 3 éves szakmunkásképzés bevezetését, esetleg egy negyedik gyakorlati évvel kibővítve.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szakembere szerint nem az a legnagyobb probléma a szakképzéssel, hogy kevés forrás van rá, hanem az, hogy a meglévő források rengeteg csatornán folynak el, ezt kellene megállítani.

Beke Károly

MFOR

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!