1p

Júniusban nyílik meg az IKEA harmadik magyarországi áruháza Soroksáron, az eredetileg tervezett május helyett - tájékoztatott a cég hétfőn.

A közel 17 milliárd forintos beruházásból megvalósuló áruház nyitása azért tolódott júniusra, mert előre nem látható okok miatt egy harmadik alvállalkozó nem tudta határidőre teljesíteni vállalásait. Így az új áruház nyitási dátuma 2017. június 14. lett. Az elmúlt másfél évben 2000 ember vett részt a 34 ezer négyzetméteres soroksári IKEA áruház építésében. A korábbi tájékoztatás szerint az áruházba háromszáz új dolgozót vettek fel.

Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, összesen 340 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig 40 áruház üzemel. Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2016. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14,5 százalékkal, 54 milliárd forintra nőtt. A vállalatcsoport is sikeres évet zárt tavaly, 34,2 milliárd euró árbevételt ért el, ami 7,1 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az IKEA nettó nyeresége 19,6 százalékkal, 4,2 milliárd euróra nőtt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!