3p

A németek megreformálnák a szabályokat.

A német gazdaság versenyképességének érdekében rugalmasabbá kell tenni a munkaidőről szóló szabályokat - sürgeti a német kormány mellett működő független gazdaságpolitikai tanácsadó testület, az úgynevezett gazdasági bölcsek tanácsa.

A Bosch-nál is várják a jó válaszokat 

A munkaidő rugalmas beosztása fontos feltétele a versenyképességnek az "új, digitalizált világban" - mondta a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak Christoph Schmidt, a testület vezetője, aki szerint "elavult elképzelés, hogy a munkaidő akkor kezdődik, amikor az alkalmazott megérkezik az irodába, és véget ér, amikor távozik".

A munkavállalók védelmét szolgáló szabályok jól beváltak Németországban, de egy részük a digitalizáció miatt már nem alkalmazható, ezért változtatni kell. Így például a vállalkozásoknak biztosítékokra van szükségük arról, hogy nem történik jogsértés, ha "egy alkalmazott este még részt vesz egy telefonkonferencián, másnap pedig reggeli közben elolvassa az e-mailjeit".

A munkaidőről a kilencvenes években elfogadott törvény szerint egy munkanap legfeljebb nyolc órából állhat, egy hét pedig legfeljebb hat munkanapból, és két munkanap között legkevesebb 11 óra pihenőidőt kell biztosítani.

A munkaadói oldal régóta sürgeti a szabályozás átalakítását. Az egyik legnagyobb német cégnél, a Boschnál például azóta okoz gondot a jogszabály, amióta a munkatársak laptoppal dolgoznak. Amikor 2014-ben bevezették, hogy a nagyjából 100 ezer németországi alkalmazott otthon vagy út közben is dolgozhat, világossá vált, hogy a munkaadó a legalitás határán mozog - mondta a Welt am Sonntagnak Birgit Isenmann jogtanácsos, rámutatva, hogy ha egy munkatárs este még megír egy hivatalos e-mailt, akkor a törvény alapján a következő 11 órában nem dolgozhatna.

A munkaadói szövetségek országos szervezete (BDA) szerint nem napi, hanem heti szinten kell meghatározni a munkaidő maximumát, meg kell szüntetni, hogy a napi munkaidő legfeljebb nyolc óra lehet, és be kell vezetni helyette azt, hogy a heti munkaidő legfeljebb 48 óra lehet. Így rugalmasabban időbeosztással lehetne dolgozni. Továbbá a két munkanap közötti pihenőidőt 11 óráról 9-re kellene csökkenteni - sürgeti a BDA, kiemelve, hogy az EU-s szintű szabályozás sem 11, hanem 9 órás pihenőidőről rendelkezik.

A szakszervezetek ellenzik a követeléseket, mert attól tartanak, hogy a munkaadói oldal valójában a munkaidő meghosszabbítására törekszik. A gazdasági bölcsek tanácsa szerint a rugalmasság növelése nem jelentheti a  munkaidő meghosszabbítását, a reformnak kizárólag a jelenlegi mennyiségű munkaidő ésszerűbb  beosztására kellene irányulnia.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!