3p

A tervek szerint mintegy négyszáz saját munkavállalótól válik meg rövidesen a magyar légitársaság, emellett öt B737-est kivon a téli menetrendszerinti forgalomból, jelentette be a cég hétfőn.

A tavalyi hat százalékos csoportos leépítés után újabb, aktív létszámának 21,6 százalékára – mintegy 250 aktív és 150 jogi állományban lévő munkavállalóra -  kiterjedő csoportos elbocsátást hajt végre a Malév. A leépítés - a repülőgép-kivonások és az új Kollektív Szerződés adta lehetőségek kihasználása miatt - elsősorban az üzemeltetési területeket, így a pilótákat és a légiutas-kísérőket érinti, tudatta az mfor.hu-val közleményben a társaság.

A döntés a cég saját alkalmazottai mellett a kölcsönzött munkaerőként dolgozó sztyuárdeszekre is kihat: utóbbiak száma mintegy százzal csökken majd. (Ez jogilag nem része a csoportos létszámleépítésnek.)

Belül vannak a harminc százalékon

Mint ismert, a Malév a tavalyi privatizációt követően egy lépcsőben már csökkentette a létszámot: 2007 novemberében az adminisztratív területen dolgozók közül mintegy 120 munkavállalót bocsátottak el. A társaság szerint a jelenlegi tervezett és az előző év végén végrehajtott csoportos létszámleépítés összességében nem lépi túl a privatizációs szerződésben három évre vetítve harminc százalékban maximált értéket, és nem sérti a Kollektív Szerződést sem.

A Malév a csoportos elbocsátási szándékról szóló levelet hétfőn elküldte a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központnak, illetve erről tájékoztatta a munkavállalókat és a központi üzemi tanácsot. Utóbbival hét napon belül megkezdi a konzultációt.

Két gépet kivonnak, ötöt pihentetnek

A leépítésen túl a cég - az iparágban tapasztalható negatív trendekre és más légitársaságok gyakorlatára is hivatkozva - nagyobb kapacitású repülőgépei közül öt B737-est kivon a forgalomból az alacsonyabb forgalmú téli menetrendi időszakban, ezeket az érintett hónapokban más légifuvarozóknak adja majd bérbe. A kapacitáscsökkentés nem érinti az európai és a közel-keleti útvonalhálózatot, azaz ezen térségekben minden eddigi téli célállomás elérhető lesz a 2008/09-es téli menetrendben.

Azt a cég már korábban bejelentette, hogy a téli menetrendtől kezdődően végleg kivonja flottájából két Boeing 767-es gépét, megszüntetve ezzel hosszú távú járatait, regionális flottáját pedig üzemanyagtakarékos Bombardier Q400-as turboprop gépekkel egészíti ki.

A közlemény szerint az újabb leépítésre a 2007-ben elfogadott három éves stratégia részeként, a cég hosszú távú eredményes jövője érdekében kerül sor. A tavaly nyáron meghirdetett reMAke program a bevételek növelését és a költségek csökkentését tűzte ki célul.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!