1p

Ebből 64 friss, ropogós, idei.

Januártól már országszerte 91 kormányablakban működik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálata - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden a devecseri kormányhivatalban. Kovács Zoltán elmondta: tavaly júliustól 27 kormányablakban nyílt meg a NAV ügyfélszolgálata, januártól pedig újabb 64 ilyen ügyfélszolgálati pont kezdte meg működését országszerte. A fejlesztés mintegy 4,5 milliárd forintból valósult meg - tette hozzá.

Az államtitkár jelentős előrelépésnek nevezte a fejlesztést. Elmondta: a NAV ügyfélszolgálati helyein 89 ügytípusban intézhetik ügyeiket az állampolgárok a kormányablakokban. Többek közt különféle igazolások kiadására, bevallások átvételére, javítására is lehetőség nyílik. Kovács Zoltán kiemelte: már több mint 270 kormányablak működik Magyarországon, amelyekben 2016-ban mintegy 13 millió ügyet intéztek az állampolgárok. Ezek közül mintegy hétmillió volt a klasszikus okmányirodai ügyintézés.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!