2p

A Magyar Posta érdeklőik a montenegrói posta megvétele iránt, a privatizáció a tervek szerint az idén lesz - közölte a montenegrói szaktárca a MINA-BUSINESS hírügynökséggel csütörtökön.

Szerdahelyi Kinga, a Magyar Posta Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette, a tulajdonos jóváhagyásával folynak tárgyalások a montenegrói posta ügyében. Jelenleg azonban még nincsenek abban a helyzetben, hogy nyilatkozni tudnának arról, adnak-e be ajánlatot a montenegrói posta privatizációjára kiírt pályázatra.

A montenegrói posta honlapja szerint magyar küldöttség járt a montenegrói postánál március végén. A szakértői találkozó folytatása volt a decemberben megkezdett megbeszéléseknek. A két küldöttség tárgyalt a postai kereskedelem kérdéseiről, továbbá véleményt cserélt a postai szolgáltatások fejlesztési lehetőségeiről - olvasható a honlapon.

A montenegrói postát (Posta Crne Gore) 1998. december 31-én hozták létre, amikor a korábbi egységes vállalatot, a PTT Montegenrót két részre választották: így alakult ki a távközlési Crnogorski Telekom, valamint a postai szolgáltatásokkal foglalkozó Posta Crne Gore. A Crnogorski Telekom többségi tulajdonosa a Magyar Telekom. Montenegróban 1841 óta van postai szolgáltatás. Montenegró 2006. július 26-án csatlakozott az Egyetemes Postaegyesülethez.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!