2p

A magyar dolgozóknál csupán a kanadaikat érdekli jobban az olimpia egy frissen nyilvánosságra hozott felmérés résztvevő országai közül. E két ország munkavállalói közül vallották ugyanis a legtöbben, hogy munka közben követik az eseményeket.

A magyar dolgozók 38 százaléka mondta, hogy rendszeresen figyeli kedvencei mérkőzéseit az olimpián – derült ki a Monster nemzetközi közvélemény-kutató frissen nyilvánosságra hozott felméréséből. Ezzel a második helyen állnak a kutatásban részt vett országok közül, csupán a kanadai munkavállalókat érdeklik honfitársainknál jobban a játékok, náluk az alkalmazottak 40 százaléka állította, hogy követni fogja az eseményeket - írja az Online Recruitment állásportál.

A finnek közül némileg kevesebben (32 százalék) nézi a versenyeket, míg meglepetésnek mondható, hogy az egyesült királyságbeli munkavállalók csupán 9 százaléka vallotta, hogy minden lehetőséget megragad erre, 18 százalékuk pedig alkalmanként figyel a játékokra.

A francia dolgozók mutatták a legkisebb érdeklődést, 94 százalékuk válaszolta, hogy nem követi az eseményeket, ez valószínűleg egyebek között a labdarúgó Eb-n történt csúfos bukásuknak is köszönhető.

A Monster Worldwide Inc. internetes közvélemény-kutatásokat végez, amely során a nethasználók vélekedését méri fel olyan témákban, mint például karrier és gazdaság. Ezek a felmérések nem reprezentatívak, csupán a véletlenszerűen kiválasztott online felhasználók véleményét tükrözik.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!