3p

A cég vezére bocsánatot kért.

A T-Systems Magyarország vezérigazgatója a Facebook felületén keresztül reagált az e-bérlet értékesítés körül kialakult helyzetre. Kaszás Zoltán szerint a cégnél javították a problémákat, ígéretet tett továbbá arra, hogy a társaságon belül nem maradnak el a szükséges lépések. Ami arra utal, hogy személyi következményei is lesznek a botránynak. A hibát észlelő fiatalembernek pedig – ha jól értjük a szöveget – együttműködési lehetőséget (munkát?) kínál, amennyiben bebizonyosodik etikus magatartása. Végül az etikus hackerség törvényes, szabályozott kereteinek kidolgozásához ajánlja fel a T-Systems segítségét.

A szöveget változatlan formában közöljük:

Mindenekelőtt Mindenkitől szeretnék bocsánatot kérni, mint a T-Systems Magyarország vezérigazgatója! Talán fontos lett volna előbb megszólalnom, de az adott ügy kapcsán nagyon sok körülmény került elő és szerettem volna tisztább képet kapni, egyértelműbben látni.
A megrendelő BKK-val közösen, a kollégáink komoly erőfeszítései mellett jött létre az online értékesítési rendszer. Vitathatatlan, hogy a rendszer bizonyos komponenseinél már léteznek fejlettebb, korszerűbb megoldások. Fontos számomra, hogy az általunk és a közösség jelzései alapján feltárt hiányosságok kapcsán, szakmai és emberi alázattal tudjunk szembenézni a helyzettel és legyen bennünk kellő tartás és szakmaiság, hogy ezeket javítsuk, elhárítsuk. Azt szeretném, hogy ez a rendszer mindenki számára megfelelő legyen. Elmondható, hogy az ismert problémákat javítottuk és folyamatosan dolgozunk azon, hogy a rendszer még biztonságosabb, megbízhatóbb legyen. Jelen pillanatban a rendszer leginkább az Internet szolgáltatói oldalon tapasztalható támadásoknak van kitéve. Természetesen maximálisan együttműködünk Főpolgármester Úr által indított vizsgálatban, részére minden adatot, információt megadunk és felelősségem teljes tudatában ki tudom jelenteni, hogy a cégen belül sem maradnak el a szükséges lépések.
Személy szerint engem is megérint a fiatalember esete, de szeretném kiemelni, hogy számunkra, az adott körülmények között nem volt más lehetőség, minthogy feljelentést tegyünk ismeretlen tettes ellen (a fiatalember nem felénk jelzett). A feljelentést követően és a továbbiakban is, valamennyi érintett félre vonatkozó tisztázó információt és adatot a hatóságok rendelkezésére bocsátunk. A T-Systems Magyarország vezetőjeként, amennyiben bebizonyosodik etikus magatartása, szeretném felajánlani a jövőbeni együttműködés lehetőségét számára, ha Ő erre nyitott.
Mindez rávilágított arra, hogy Magyarországon az etikus hackerség kapcsán nincs széles körben elfogadott gyakorlat és többek közt talán erre is visszavezethetően, nincs igazi konszenzus, egyetértés. Eljött az ideje, hogy Magyarországon az "ethical hacking” tevékenység körüli társadalmi és szakmai párbeszéd megkezdődjön, és megteremtődjenek ennek a tevékenységnek a törvényes, szabályozott keretei. 
Ennek érdekében a T-Systems Magyarország ezzel kapcsolatos kezdeményezésekkel („bug bounty”) áll elő a közeli jövőben.
A felmerülő kérdéseiteket figyelemmel fogjuk kísérni. Lehet, hogy a hétvége folyamán nem tudunk mindenre válaszolni, de vissza fogunk térni rájuk!
Kaszás Zoltán

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!