5p

Kimagasló számokkal nyitott az X-Faktor, hiszen az önjelölt sztárok vicces vagy szánalmas mutatványai rendre népszerűek szoktak lenni.

Az őszi időszakra komoly küzdelmet prognosztizáltunk egy héttel korábbi tévés összefoglalónkban. Az előrejelzés úgy tűnt, már az első nap "borul" hiszen a magunk részéről mérsékelt érdeklődést és a csatorna átlaga körüli számokat valószínűsítettünk a Survivor számára. Az augusztus végi kezdés viszont kifejezetten erős volt, hiszen augusztus 28-án a főműsoridős műsorok között a legmagasabb közönségarányt érte el. A TV2-n az azonos műsorsávban futó Séfek séfe meg sem tudta közelíteni a szigetlakók küzdelmét. Az első adások után hiába tűnik a korábbi évadoknál sokkal jobbnak a mostani Survivor, a nézőket úgy tűnik nem tudta beszippantani a műsor. A hétfői 21,4 százalékos közönségarány napról-napra olvadt, így péntekre már csak a készülékek előtt ülők 15 százaléka nézte a valóságshowt. Ráadásul a műsor népszerűsítését is szolgáló hétvégi nagy összegfoglaló, a Survivor-maraton sem volt elsöprő a maga 7,7 százalékos közönségarányával. Ezzel szemben a gyengén kezdő gasztroműsor épp ellentétes utat járt be, folyamatosan kapaszkodott felfelé. Így péntekre a két műsor közönségaránya gyakorlatilag megegyezett. Ahogy fent jeleztük, az mfor.hu a két nagy csatorna őszi műsorrendjének sikerét megpróbálta megbecsülni, ahol nagyjából hasonlót vártunk, amit továbbra is tartunk.

Míg az esti időszak első összecsapásánál úgy tűnik a jóslatunk beválni látszik, a következő műsorpárosnál kissé szorosabb csatát vártunk. Ugyan a TV2 átlagos közönségaránya felett teljesít az Áll az alku című vetélkedő, a táska nyitogatós játéktól kicsit magasabb közönségarányt vártunk. Védhetnénk persze a mundér becsületét, hogy egyes napokon az Éjjel-nappal Budapest alig előzi meg Gundel Takács Gábor műsorát, ám mivel itt egy régi kedvelt formátumról van szó, az általunk vártnál gyengébb kezdést nehezebb magyarázni. Más kérdés, hogy ha a Séfek séfe tartósan erős számokat tud hozni, az biztosan felfele fogja húzni az Áll az alkut is. A vetélkedő nézettsége kapcsán érdemes megemlíteni azt is, hogy míg a 18-49 éves korcsoportban visszafogottabb számokat produkált, addig a teljes népesség körében sokkal erősebben szerepelt, és fej-fej mellett állt az Éjjel-nappal Budapesttel.


Mindezek mellett az már kevésbé meglepő, hogy a Barátok közt, a magyar televíziózás állócsillaga tartotta magát, és folyamatosan jó számokat hozott a szappanopera. Csupán csütörtökön volt némi megingása a sorozatnak, amikor azonban a TV2 számai sem tündököltek. A nézők ugyanis jelentős számban kapcsoltak a lettek elleni válogatott labdarúgó mérkőzésre. Igaz, itt is eltérő volt a fiatalok és az idősebbek attitűdje, hiszen a kereskedelmi célcsoportban a 21. legnézettebb műsor volt, a teljes lakosság körében viszont nem fért be az első 50 műsor közé.

Sokkal jobb számokat hozott a vasárnapi portugálok elleni csata, amiben minden bizonnyal komoly szerepet játszott az is, hogy az ellenfél világsztárokkal érkezett Budapestre. A mérkőzés teljes műsorfolyamát a kereskedelmi célcsoportban 315 ezren nézték, ami 20 százaléka a tévék előtt ülőknek. Ennél valamivel rosszabb arányt értek el a teljes lakosságban, ahol 17,5 százalékos volt a közönségarány, miközben 673 ezren nézték a meccset. Ha csak a mérkőzés időtartamát nézzük, akkor a számok még jobbak, hiszen a Magyarország-Portugália labdarúgó világbajnoki selejtezőt vasárnap este fél kilenc után 825 ezer néző követte figyelemmel, amely 21,5 százalékos közönségaránynak felelt meg. Közönségarányban ennél is magasabb volt, ám nézőszámban ettől elmaradt a délutáni Forma-1-es futam közvetítése. Ha csak magát a futamot tekintjük, akkor ez vasárnap délután kettőtől 626 ezer embert ültetett a nemzeti sportcsatorna képernyője elé, 23 százalékos közönségarányt jelent. (A teljes közvetítést 561 ezren nézték, ez 20,8 százalékos közönségaránynak felel meg.)

A vasárnapi focimeccs lett a kereskedelmi célcsoportban a második legnézettebb műsor. A pálmát nem meglepő módon az X-Faktor vitte el. Az első adások csetlő-botló karakterei hagyományosan sok nézőt mozgatnak meg. A fahangú, vicces kiejtéssel éneklőkből pedig majdnem minden évben mémmé is válik valaki. Most is erősen kezdett a tehetségkutató, hiszen mindkét célcsoportban a nézők harmada ezt a műsort követte szombaton este. Az 1,2 millió néző a műsor aranykorához képest ugyan nem sok, de az elmúlt hónapokban az 1 milliós szint közelében sem járt műsor. Így az RTL Klub a szombat este kifejezetten erős számokat hozott. A műsor számára persze az lesz a vízválasztó, amikor kiderül, hogy milyen hangok és élettörténetek versenyeznek majd a nézők kegyeiért. Ráadásul az ősz folyamán a TV2 is készül egy nagy dobásnak tűnő műsorral. Egy Amerikábn nagyon sikeres, ám itthon újnak számító, talán leginkább ügyességi vetélkedőként aposztrofálható műsor lesz a Ninja Warrior, amely majd megpróbálja legyűrni az X-Faktort.

Ha a heti átlagos számokat nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy az RTL Klub nagyot ugrott felfelé. A 35. héten főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban a képernyők előtt ülők 17,9 százaléka követte a csatornát. Nehéz megjósolni, hogy innen tudnak-e még fentebb lépni, ehhez ugyanis az kellene, hogy a hétköznapi műsorok nézettsége emelkedjen és vasárnap a Sztárban sztár ne „nullázza” le a hétvégi filmjüket. A TV2, ahogy jeleztük, hétköznapokon mutatott életjeleket, ám ez a heti átlagban még alig látszódott. Ha a munkanapokon tudnak javulni, és a Sztárban sztár is erős számokat tud hozni, akkor biztos, hogy a mostani 9,8 százalékos közönségaránynál jobban szerepelnek majd. Hiába ugrott meg az RTL Klub nézettsége, csoport szinten nem tudtak tarolni, a két erős kábelcsatornája ugyanis visszacsúszott. A F+ (4,6% SHR) még csak-csak hozta magát, de a Cool (3,1% SHR) kifejezetten gyenge hetet zárt. A középmezőnyben a Viasat3 minimálisan visszacsúszott (2,3% SHR), míg a Duna TV (2,1% SHR) stagnált.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!