5p

Az elmúlt évek élénk forgalmát is jócskán meghaladó adás-vétel zajlott idén augusztusban a magyar ingatlanpiacon a Duna House elemzése szerint.

Kiugró forgalmat hozott az augusztus az ingatlanpiacon, ugyanis az idei második legtöbb adás-vétel történt (13 787 db ingatlan) a becslés szerint. Ennél május volt csak egy árnyalattal erősebb, illetve március közelítette még meg a mostani szintet. Tavaly ugyanekkor 11 814 darab tranzakciót becsült a Duna House, amely 17 százalékkal gyengébb érték. A becslés elmúlt 6 éves történetének ez a legerősebb augusztusi hónapja. A leggyengébb, 2013-as évben ugyanebben az időszakban majdhogynem feleennyi ingatlan cserélt csupán gazdát. Ezidáig, 2017-ben a becslés alapján 101 404 adás-vétel történt országos szinten. Ez 1 százalékkal marad el csupán a tavalyi azonos időszaktól. 2016. első fele kiemelkedő volt, majd kissé visszaesett, idén azonban a szezonalitásnak megfelelően emelkednek a számok, amely ha így folytatódik, egész éves viszonylatban erősebb lehet a tavalyinál, vagyis a válság utáni legkiemelkedőbb év lehet.

Augusztusban tovább emelkedett a júniusi visszaesést követően a Kereslet index. A 81 pontos érték idén még így sem számít a legerősebbnek, februárban a 89 pontot is elérte az index, de a júniusi mélyponthoz képest folyamatos a növekedés.

Panellakást keleten 211-, nyugaton 208 ezer forintos átlagos négyzetméter áron lehetett augusztusban vásárolni. A fővárosban a budai oldalon magasabbak az árak (365 ezer Ft). Pesten ez a típus 321 ezer forint volt. A téglalakások átlagos négyzetméter ára keleten 288-, nyugaton 241 ezer forint volt. A fővárosban helyenként ennek duplája is megfigyelhető. Pesten 445-, Budán 576-, a belvárosban pedig 597 ezer forintért lehetett augusztusban a téglaépítésű lakásokat megvásárolni.

Felújítandó lakást legnagyobb arányban Pest megyében (9%) vásároltak augusztusban. A lakható állapotú ingatlanokat az ország egészén ugyanakkora arányban vették (23%) A jó állapotban lévő lakásokra keleten volt a legnagyobb igény (47%), míg a nagyon jó állapotú ingatlanok a fővárosban cseréltek gazdát legnagyobb arányban (35%).

Augusztusban, Pest megyében (5%) és vidéken (4%) is, kisebb volt az alku lehetősége házvásárláskor, mint júliusban (6% illetve 9%). Panellakások esetében továbbra is 3 (Budapest) illetve 4 (vidék) százalékos alkuban egyeztek meg a felek, téglalakások esetében azonban kevesebb engedményt (3%) adtak az eladók országszerte.

A XIII. kerület iránti érdeklődés még tovább fokozódott július óta. Az érdeklődők csaknem ötöde szívesen költözne a kerületbe. Csakúgy, mint júliusban, most is a XIV. kerület áll a lista második helyén (17%). A harmadik helyre augusztusban a VI. kerület került (16,2%), így itt változás történt az előző hónaphoz képest, amikor a harmadik helyen még a VII. kerület állt.


Budapesten tovább nőtt a befektetési céllal vásárlók aránya (42%), míg vidéken pár százalékos visszaesés figyelhető meg (29%). Országosan nőtt a vállalkozók aránya a beosztottak rovására. A fővárosban befektetésnek legnagyobb arányban 26,5 milliós ingatlant vásároltak, melynek mérete 50-60 négyzetméter körül volt. Vidéken közel sem költöttek ennyit azok sem, akik befektetésnek szánták az ingatlant. Átlagosan 14 millió forintért vásároltak, és a lakás átlag mérete is nagyobb volt (71m2), mint a budapesti befektetéseké. A nagyobb lakásba költözők és az első lakást vásárlók együtt a vevők felét tették ki augusztusban.

A Duna House adatai alapján Budapesten a vezető eladási ok a nagyobb lakásba költözés volt, mely az eladások több, mint felének a hátterében állt. A tulajdonosok jellemzően 24 millió forintért értékesítették meglévő ingatlanjaikat, melyek átlagos mérete 54 négyzetméter volt. Emelkedett a vállalkozók aránya (29%-ról 34%-ra), ezzel párhuzamosan sokat csökkent a nyugdíjas eladók aránya az előző hónaphoz képest (28%-ról 20%-ra). Vidéken a legtöbben örökölt ingatlant értékesítettek (32%), melyek átlag értéke 11 millió forint körül alakult. A nyugdíjas eladók aránya nőtt, a vállalkozóké csökkent, mely a budapestivel épp ellentétes folyamat. Az eladási okok sokkal megosztottabbak voltak itt, mint a fővárosban.

Budán tavalyhoz képest a szélső értékek felé tolódott a megvásárolt lakások mérete. Tíz százalékkal nőtt az augusztusban megvásárolt 20-40 négyzetméteres lakások aránya a 2016-os értékhez képest, de említésre méltóan emelkedett a 140 négyzetméter feletti ingatlanok aránya is. A 600 ezer forintos négyzetméterár feletti lakások aránya 15 százalékot nőtt egy év alatt. A legtöbb lakás 40 millió forint felett kelt el. Pesten a kisebb lakások kelendőbbek, mint egy éve. A 20-40 négyzetméteres eladott lakások aránya 25 százalékról 29 százalékra emelkedett. Budához hasonlóan Pesten is nőtt a magasabb négyzetméter áron értékesített lakások aránya.

Pest megyében némileg nőtt az augusztusban eladott közepes és a nagyméretű lakások aránya. Különösen megemelkedett a 300-350 ezer forint közötti négyzetméterárú lakások aránya. Vidéken is a 300-350 ezer forint közötti négyzetméteráron eladott lakások aránya nőtt egy év alatt a legtöbbet. Legnagyobb arányban azonban továbbra is az alacsonyabb négyzetméterárú ingatlanok keltek el, az eladott vidéki lakások csaknem negyede (23%) 150-200 ezer forintos négyzetméteráron cserélt tulajdonost.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!