2p

Az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest bruttó hazai termék (GDP) a végleges adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt, ami megegyezik az előzetes adattal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A GDP tavaly az első negyedévben 6,5 százalékkal nőtt, az év egészében 5,2 százalékkal haladta meg az 1999. évi szintet. Az ágazatok által előállított bruttó hozzáadott érték volumene az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 4 százalékkal nőtt.

A termelő ágazatoké 5,1 százalékkal haladta meg a tavaly első negyedévit. A mezőgazdaság változatlan áron számított teljesítménye 0,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg az iparé 5,5 százalékkal emelkedett. A feldolgozóipar bruttó hozzáadott értéke 6,9 százalékkal volt magasabb, mint tavaly az első negyedévben. Ezen belül a gépipar 16 százalékot meghaladó növekedést mutatott egy év alatt, amiben a villamosgép és -műszergyártás játszott kiemelkedő szerepet. Az építőipar teljesítménye 6 százalékkal volt magasabb idén az első negyedévben, mint egy évvel korábban. A szolgáltató ágazatok teljesítménye egy évre visszatekintően 3,3 százalékkal emelkedett. Ezen belül a kereskedelem és javítás növekedési üteme 3,8 százalék volt, ami nagyrészt a járműkereskedelem dinamikus fellendülésének köszönhető.

Az első negyedévben a háztartások fogyasztási kiadása 5,4 százalékkal haladta meg a tavaly azonos időszakit. A háztartások tényleges végső fogyasztása 4,5 százalékkal emelkedett az első három hónapban 2000 első negyedévéhez képest. Mivel a közösségi fogyasztás ebben az időszakban 1,2 százalékkal bővült, így a végső fogyasztás 4,1 százalékkal nőtt. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 5,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Az áruk és szolgáltatások külkereskedelmi forgalmán belül az export 21,4 százalékkal, az import 18,4 százalékkal haladta meg a tavaly első negyedévit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!